Szabó Zoltán (1912 –1984)
Író, szerkesztő, Baumgarten-díjas (1939). Középiskolai tanulmányai elvégzése után 1930-31-ben a műegyetemre járt. 1931-1933 között előbb a bölcsészkaron, majd az állam- és jogtudományi fakultáson folytatott tanulmányokat.
Irodalmi munkásságát versekkel kezdte, de egyre inkább a társadalmi kérdések kezdték érdekelni: 1934-ben megalapította A Fiatal Magyarság Szociográfiai Munkaközösségét és Boldizsár Ivánnal A Fiatal Magyarság c. folyóiratot szerkesztette. Előadásokat tartott, szemináriumot szervezett, a munkaközösséggel társadalomrajzi műhelymunkát végzett, majd Tardra ment szociográfiai fölmérést végezni. A tardi szociográfiai felvétel első összegzésével megnyerte a Magyar Társadalmi Falukutató Intézetének monográfia pályázatát, és többed magával megindította a Szolgálat és Írás c. könyvsorozatot, amelynek első kötete, a Tardi helyzet (1936) az országos figyelem középpontjába helyezte íróját. 1937-ben a Válasz szerkesztőbizottságának tagja lett, részt vett a Márciusi Front előkészítésében. 1938-ban megjelent a Cifra nyomorúság a „Magyarország felfedezése” sorozatban. A Franklin Társulat lektora; a Belügyminisztérium felkérésére szociális tanácsadó. 1939-ben a Magyar Nemzetben megindította a „szellemi honvédelem” mozgalmat a nemzetiszocialista befolyás ellen, Magyarok Könyvtára c. „nemesponyva” sorozatot indított, s ebben a népi írók legjobbjait (Illyés Gyula, Féja Géza, Ortutay Gyula, Erdei Ferenc) szólaltatta meg. Ebben a sorozatban adta ki a „szellemi honvédelem” alapeszméjét tartalmazó munkáját (Két pogány közt, 1939). A magyar szellemi élet ellenálló erőinek együttes fellépésére szánt évkönyvet A szellemi honvédelem naptára, 1940 címmel adta ki. 1940-ben külpolitikai érdekeinek védelmében a magyar állam a „szellemi honvédelem” rovatot a Magyar Nemzetben a cenzúra segítségével ellehetetlenítette. 1940-ben ösztöndíjat kapott a Francia Köztársaságtól. Párizs német megszállása előtt Dél-Franciaországba ment, majd több országon keresztül hazatért. 1941-től a Magyar Nemzet irodalmi szerkesztője. 1942-ben megjelent Szerelmes földrajz c. munkája.
1944. márc. 19. után illegalitásba ment. A Mátrában, Darádon érte el a front. 1945 januárjában Debrecenben jelentkezett az ideiglenes nemzeti kormánynál; elvállalta a Magyar Közlöny szerkesztését, kiadásának és terjesztésének a megszervezését. A megalakuló írószövetség ideiglenes intézőbizottsága megbízta a titkári teendőkkel. Budapesten a Magy. Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) elnöke lett. Folyóiratot indított Valóság címmel, amit a szerkesztőbizottság elnökeként 1947-ig szerkesztett.
1946-ban a békekonferenciára Párizsba ment és az Új Magyarországot tudósította. 1947-ben kulturális attasé a párizsi magyar követségen. 1948-ban a Magyar Köztársaság UNESCO képviselője. 1949. jún.-ban felbontotta szerződését a követséggel, és Londonba távozott. 1951-1974 között a Szabad Európa Rádió munkatársa, a magyar adás londoni szerkesztőségében dolgozott. 1957-ben A Magyar Írók Szövetsége külföldön főtitkárának választotta. Az írószövetség keretében Magyar Könyves Céhet alapított. Ebben adta ki a bebörtönzött Déry Tibor novelláit, Bibó István tanulmányait (1960). Aktívan részt vett az emigráció szellemi mozgalmaiban, gyakori meghívott előadója volt nemzetközi szervezeteknek, az Új Látóhatár, az Irodalmi Újság munkatársaként, gyakran tartott előadásokat az emigránsoknak. 1980-ban egy breton kisvárosba, Josselinbe költözött. Bár figyelemmel kísérte mindvégig az itthoni fejleményeket, soha nem látogatott haza.