Dtum
Login with Facebookk
1900 | Április

I. Vienna F.C. 3:0-ra győz a Budapesti T.C. ellen

Kissé hűvös, esőre hajló időben nagyszámú közönség gyűlt egybe a milleniumi pályán. Alig kezdődött el a játék, megeredt az eső és ha nem is befolyásolta a játékot, de láthatólag rontotta a játékosok hangulatát, a mely csak hosszú idő múlva elevenedett fel.


A I. Vienna késlekedése folytán csak 1/2 4-kor kezdődött a játék és eleinte nagyobbára a B.T.C. térfelében folyt le. Közben a B.T.C. csatárai lerohantak a I. Vienna kapujához, rohamuk azonban mindannyiszor megtörik Nicholsonon.

 

Mintegy 20 percznyi játék után egy bedobás után a közönség off side kiáltozására pillanatnyilag nem mozognak a hátvédek és ez a rövid tétovázás épen elég volt, hogy Albert szabad utat nyerjen a kapu felé és a labdát védhetetlenül a kapuba lője.

 

Nemsokára ezután Eipel a labdával a B.T.C. kapuja felé fut, Lucius mellette. Utóbbi a kapustól várja, hogy kiszaladjon, a kapus pedig a labdát várja a kapuban, egyszóval a kölcsönös félreértés közben Eipel felhasználja a kedvező alkalmat és a kapuba rugja a labdát.

 

Uj kezdés után csakhamar a kapu előtt van a labda, körülötte erős küzdelem folyik mindkét részről, a labdát nem lehetett látni, egyszerre csak a hálóban van.
Ezután nemsokára vége az első félidőnek.


A játék további folyamán változik a kép és a B.T.C. erősen támad, most már sokszor átmennek Nicholsonon, de Mollisch kivéd a kapuban minden lövést. Időközben a I. Vienna támad és támadásának 3 egymásután következő cornerrugás az eredménye.

 

Csak rövid ideig támadhatott a I. Vienna, mert a B.T.C. csatárai lerohannak a I. Vienna kapujához és 4 cornert rugnak, goal azonban egyikből sem lett, minden kísérletet megakadályoz Nicholson és Mollisch kitünő játéka. A játék vége felé a B.T.C. támadása folyton hevesebb lesz, míg az ellenfélen nagyon látszik a fáradság.


Az egész játék azt a benyomást keltette, hogy két egyenrangu ellenfél állott egymással szemben és a második félidő lefolyása megerősít bennünket ezen véleményünkben. A kapott három goal nem annyira az ellenfél fölényének, mint a B.T.C. védelme részéről egyrészt a gyors elhatározás, másrészt a nyugodtság hiányának tulajdonitható.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A B.T.C. 1897 október 31-én szerepelt csapata Vienna Criquet- and Football Club
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98