Dtum
Login with Facebookk
1900 | Április

Turisztikai kalauz Budapest környékéről

Gyakorlati kalauz kirándulók, turisták és a természet kedvelői részére.

Irta dr. Thirring Gusztáv.

Kiadja a magyar Turista-Egyesület Budapesti Osztálya.

80 képpel és 12 rajzzal. Ára díszes vászonkötésben 5 korona.

 

Daczára fővárosunk nagy fejlődésének és a hatóság azon igyekezetének, hogy az idegenek forgalmát Budapest felé terelje, a fővárosnak természeti szépségekben oly gazdag vidéke eddig nagyon kevéssé volt ismerve és még kevéssé kultiválva. A Magyar Turista-Egyesület Budapesti Osztálya ezen a téren több mint 10 év óta fáradozik és fáradozásait siker is koronázta.

 

A hegyvidék útjainak jelzésekkel való ellátása, a dobogókői báró Eötvös Loránd-menedékház építése, kirándulások rendezése s a vidék szépségeinek a Turisták Lapjában való ismertetése által sikerült ezen zajtalanul működő és csekély anyagi erővel rendelkező egyesületnek a főváros hegyvidékeinek turistaforgalmát megalapítani s azzal a vidéknek új kereseti forrást nyujtani.

 

Az egyesület eddigi működését méltán betetőzi azzal, hogy a főváros környékéről 10 év alatt szerzett tapasztalatok alapján kimerítő és minden tekintetben megbízható kalauzt íratott, mely 26 ivnyi terjedelemben, díszes kiállításban jelent meg. A főváros közönsége e munkából meglepetéssel fog arról értesülni, hogy Budapest legközelebbi környékén mily gyönyörű hegyvidékek vannak, melyek természeti szépségük tekintetében akárhány külföldi hegyvidékkel versenyezhetnek.

 

A kalauz, melyet dr. Thirring Gusztáv, a fővárosi statisztikai hivatal aligazgatója és a Magyar Turista-Egyesület központi titkára írt, a főváros egész környékét a közönség gyakorlati igényeinek megfelelőleg tűzetesen és vonzóan ismerteti; behatóan tárgyalja a Budai hegységet, a Pilis hegységet, a Vértes hegységet, a Börzsöny hegységet és a Cserhátot, valamint a pesti síkságot vagyis a főváros egész környékét nyugat felé Tatáig és Moórig, észak felé Ipolyságig, kelet felé Hatvanig és Ócsáig, dél felé Ráczkevéig és a Velenczei tóig, sőt függelékül a Mátra- és Bükk-hegységet is ismerteti.

 

Tartalmának gazdagságáról fogalmat nyújthat az, hogy nem kevesebb mint 360 oly kirándulást ír le, melyeket Budapestről fél, egész vagy másfél nap alatt lehet megtenni.

A munka becsét emeli, hogy a szorosan vett Baedeker-szerű közleményeken kívül a vidék történelmi és természeti nevezetességeinek kimerítő leírását nyujtja és a történelmi és régészeti emlékeket sikerült képekben és alaprajzokban is bemutatja.

 

A kalauz dúsan van illusztrálva és számos, eddig teljesen ismeretlen szép tájrészletet mutat be legjobb amateur-fényképészeink felvételeiben. Ekként ez a munka nemcsak a természetet kedvelő közönségnek fog igen jó szolgálatot tenni, de egyuttal a főváros idegenforgalmának emelésére is közre fog működni.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Magyarország domborzati térképe, 1899 Budapest és környéke, 1900 Dr. Thirring Gusztáv Báró Eötvös Loránd menedékház Barlang
Cikk-ajánló
A jövő háborujának hadi autója A jövő háborujának hadi autója
Tiz esztendő még a mi életünkben is elenyésző csekélység az idő...
Fehér Lola a legjobb hölgyatléta Fehér Lola a legjobb hölgyatléta
Vasárnap délelőtt a Phöbus SE női atlétikai versenyt rendezett a BBTE...
Cserzy Mihály Cserzy Mihály
Mikszáth Kálmán nemzette Tömörkény Istvánt és Tömörkény István...
Milliós vagyont hagyott hátra Baldauf Mátyás, a Mátyás-pince...
Vasárnap délelőtt a régi kép fogadta ismét a Mátyás - pince...
Vasárnap este meglátogattuk a beteg Krudy Gyulát Vasárnap este meglátogattuk a beteg Krudy Gyulát
Vasárnap este meglátogattuk a beteg Krudy Gyulát, aki néhány napja a...
A legujabb pesti divat A legujabb pesti divat
A legujabb pesti divat: névjegyet dobni az autóba. A tulajdonos...
Egy vicinális vasút csődje Egy vicinális vasút csődje
Ausztriában az a ritka eset állott be, hogy egy helyi érdekű vasút...
Tauninger vagyok a Markóból
Néhány nappal ezelőtt három férfi állított be az egyik V. kerületi...
Uj közös pénzügyminiszter Uj közös pénzügyminiszter
Dr. Körber Ernő az uj osztrák-magyar közös pénzügyminiszter, akit a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98