Dtum
Login with Facebookk
1900 | Augusztus

Tömeges éhhalál Indiában

Borzasztó az a csapás, mely már két év óta sujtja Indiát pestissel és éhhalállal. Hamilton lord, India államtitkára nem tulzott, mikor a parlamentben kijelentette, hogy az éhinség, mely Indiában dühöng, a legborzasztóbb ebben a században. Körülbelül nyolcszázezer kilométernyi területen van inség, a mi kétszer akkora terület, mint Magyarország s több mint tiz millió embernek nincs mit ennie.

 

Még nem bizonyos, hogy az idei termés Indiában kedvezőbb lesz-e, mint a mult esztendei volt. Addig is, míg a termést learatják, az indiai kormány igyekszik lehetőség szerint könnyiteni az általános nyomort. Az egyes tartományok főnökeinek nagy összegek állanak rendelkezésére s ebből a pénzből folyton nagyobb összegeket osztogatnak el a benszülöttek között, hogy földjeiket megmüvelhessék.

 

De sok százezer ember van, a ki egészen ki van éhezve s képtelen bármely munkára. Ezeket heteken át élelmiszerrel, gyógyszerrel kell támogatni a nélkül, hogy a borzasztó nyomoron csak némileg is enyhiteni lehetne. Több mint hét millió éhező ember van a ki állandóan rászorul a kormány támogatására.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98