Dtum
Login with Facebookk
1900 | Július

A szerb király botrányos bejelentése

Szerbia királyáról már egynehány év óta száll a hir, hogy menyasszonyt keres az európai udvaroknál és fejedelmeknél. A háztüznézés eseteiről azonban szorgalmasan följegyezték, hogy ő felségének házasságnélküli rideg életét megváltoztatni nem sikerült.

 

Most végre, hogy saját országából választott magának, tört ki egy kormányválság Szerbiában. A király nőül veszi édes anyjának, Natália királynénak egyik udvarhölgyét, Masin Draga özvegy asszonyt. A menyasszony a Lunyeviczák ősi vajda-nemzetségéből származik s atyja előkelő szerepet vitt Szerbiában. Sándor király most 24 éves, a menyasszony tul a harmincz éven. Julius 20-ikáig senki nem tudott semmit. 

 

 

Akkor este Sándor király magához hivatta a kormány tagjait, s tudtokra adta, hogy özvegy Masinné urhölgyet eljegyezte. A kormány erre beadta a lemondását, a miből az látszik, hogy nem helyeslik a házasságot. A király atyja, Milán exkirály a hirre a karlsbadi fürdőből azonnal Belgrádba utazott, de egyelőre Bécsbe csöndesíti magát.


Julius 22-ikén a király kiáltványt intézett népéhez, melyben tudatja, hogy teljesíti a szerbek azon régi kivánságát, hogy megházasodik. Élete e fontos lépésével érzelmeinek engedelmeskedik. Meg van győződve, hogy drága népének óhaja, hogy királyát boldognak és elégedettnek lássa. Boldognak érzi magát, hogy azt a nőt választotta, a ki méltó, hogy Szerbia királynéja legyen és a ki örömmel fogja megosztani férje sorsát és a hazáét. - Ezennel tudtul adom, hogy vele ma eljegyeztem magam. - hirdeti a király.


A király eljegyzésének híre egész Szerbiában rendkívüli meglepetést okozott, de nem örvendetest. Masinné asszony eléggé ismeretes. Sándor király is már eléggé régen ismeri, mondják, hogy öt év óta már benső is az ismeretség. Milán volt királyt is meglepte a hír, és ezt táviratozta fiának:
„Mint atyád sajnálom e lépést, melyet tettél, mint a tényleges hadtest parancsnoka visszalépek”


Masinné első férje mérnök volt, s vele hat évig élt házasságban. A házasság magtalan volt, s attól tartanak, hogy Sándor királynak sem lesz utóda, pedig ő az utolsó Obrenovics.


Sándor király elfogadta Milán királynak a tényleges hadsereg főparancsnoki állásáról való lemondását.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
A „Hangya” végzi a papírellátást A „Hangya” végzi a papírellátást
Hivatalos lap rendeletet közölt, amely szerint a rotációs-, valamint...
Magyar zsenik elmekórtana Magyar zsenik elmekórtana
Lombroso egykor oly népszerű tanítása lángész és őrület...
1941-ben 16 milliót kell visszafizetniök az életbiztosítóknak 1941-ben 16 milliót kell visszafizetniök az életbiztosítóknak
A biztosító vállalatok a lejárt kötvények vagy az időelőtti...
Körforgalom a természetben Körforgalom a természetben
Minden, amit a földön látunk, állat és növény egyaránt, a talajból...
Tőkebőség a világpiacon Tőkebőség a világpiacon
Az év második fele a világ piacának örvendetes javulásával kezdődött....
Kossuth a királyról Kossuth a királyról
A függetlenségi párt lapjába czikket irt Kossuth Ferencz az ünnep...
Prónay Pál bejelenti Prónay Pál bejelenti
Két fotöjben szemben ülnek egymással Prónay Pál és felesége,...
A termelőszövetkezeti értekezlet utolsó ülése
A Magyarországi Szövetkezetek Szövetsége termelőszövetkezeti...
Radnóti Miklós: Ujhold Radnóti Miklós: Ujhold
Öt évvel ezelőtt írtam először a "Nyugat"-ba Radnóti Miklós...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98