Dtum
Login with Facebookk
1900 | Június

Nemzetünk története

A millennium évében keletkezett történeti munkák közölt kiváló hely illeti meg Szalay József Magyar nemzet történetét, melyet teljesen átdolgozott jeles történettudósunk, dr. Baróti Lajos. Egyes fejezeteket egészen ujra irt, két kötet — az első és a negyedik — egészen az ő müve és az egész munkát egységessé, egyöntetűvé tette.

 

Meglepő élénk, szép stílusa van. Kevés magyar történeti munkát ismerünk, melyet ily gonddal, ily tiszta müprózán irtak volna meg. És benne is érvényre jut az az uralkodó vonás, mely történeti könyveinket hazaszeretetünk forrásává teszi: lelkesen, szinte rajongó szeretettel megírva oltja szivünkbe történetünk szeretetének érzését.


Az első kötet, Magyarország az Árpádház kihaltáig, hazánk állapotát deríti fől a legrégibb időktől fogva, ahova a történelem szálai elvezetnek. Azokról a népekről szól először, akik Árpád honfoglalása előtt a földet birták: kelták és dákok, pannonok és rómaiak, germánok és hunok vádorlásait és itt viselt dolgait beszéli el. A történetíró, mikor a mult e homályos világába beléhatol, a történeti kritika tiszta látóüvegén kell, hogy szemlélje a történeti eseményeket.


Jól kell, hogy lásson, ha az egykoru följegyzések, a krónikák ős iratok utvesztőjében el akar igazodni és igazitani. Baróti hazánk őskori állapotáról rajzolt képe tiszta, világos. Különös érdeme, hogy itt is, mint különben a későbbi korszakokban is, hazánk mivelődési állapota vázolásának nagy teret enged.

 

A második kötetben e szempontból igen jól jellemzi a müszerető Anjouk korát, akikkel az olasz renaissance müveltsége vonul be átalakitólag hazánkba.

 

A Nagy Lajos halálától a mohácsi vészig terjedő korszak Szalay irta történetén egynehány adat helyreigazításán mi változtatást sem tett az átdolgozó; annál többet azonban az elsö Habsburgok történetén, mig végül a bécsi kongresszusra következett idők történetét, tehát a mai Magyarország megalakulását, egészen önállóan irta meg. Ez a rész tudniillik teljesen hiányzott Szalaynál, a halál nagy szeretettel végzett munkája közben szólitván el a derék tudóst.


Külön kell szólanunk a Szalay-Báróti-féle munka illusztráczióróL Ebben a közel ezerkétszáz képben, mely a négy kötetet ékesíti, mütörténeti emlékek és régiségek egész muzeuma kerül a közönség kezébe.

 

Nagy tere van az egykoru emlékek: pénzek; érmék, pecsétek, ereklyék másolatának ; félezer arczképben látjuk azokat, akik a történelmet csinálták: kiváló uralkodók, hadvezérek, államférfiak, költők és azon idegen fejedelmek és személyiségek arczképét, akik történetünkre befolyással voltak.  

 

Azután megszentelt helyek képét látjuk, ahova valamely, a nemzet sorsára döntö befolyású esemény emléke füződik; csata- és jelenetképek, térképfölvételek, irásmaradványok: szóval mindaz, amivel a történelem él és fönmaradt.

 

Nagyszámmal vannak a müben mümellékletek, hirneves történeti festők: Than Mór, Wagner Sándor, Dóré Gusztáv, Székely Bertalan, Lietzen-Mayer Sándor, Piloty Károly, Madarász Viktor, Lotz Károly, Benczur Gyula müveinek másolatai. Inicziálék és szövegképek oly nagyszámmal, vannak itt együtt, mint egyetlen magyar illusztrált munkában sem.


Szóval az, aki Szalay-Baróti munkáját megszerzi, oly könyvet nyer vele, melyben irásban és képben fényesen megismerik ezeréves hazánk történetét. 
(Szalay József: „A magyar nemzet története." Átdolgozta és ujból sajtó alá rendezte dr. Baróti Lajos.

 

Négy kötet Lampel Róbert (Wodianer F. és fiai kiadása. Ára 30 forint.)

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98