Dtum
Login with Facebookk
1900 | Október

Zendülés egy községben

Kornyareva krassószörénymegyei község lakossága a legelők fölmérése miatt föllázadt, ugy hogy a csendőrségnek fegyverét kellett használnia, és több embert megölt.

 

A zendülésekről még ezt jelentik: a közlegelők fölmérése napok óta zavartalanul folyt, midőn a szeptember 30-ikán vasárnap a vándor életet élő nép a havasokból a községbe jött, és emberek közt nagyfoku izgatottság volt észlelhető, mire a bíró és a jegyző kihirdették, hogy a fölmérést megszüntetik. A nép azonban előre megfontolt terv szerint a mérnök lakásához vonult és különösen az asszonyok izgatására sokan betörtek a lakásba, a mérnököt megverték, fiát sulyosan megsebesítették és a térképeket és iratokat széttépték.

 

A megtámadott család a jegyzői irodába menekült, a nép utána rohant és dühe most már a menedéket nyujtó jegyző ellen is fordult. Kővel bezuzták az ablakokat és az odasiető csendőrökre kőzáport indítottak, s rohamot intéztek a jegyzői lak ellen. Ekkor a csendőrök négy lövést tettek, melylyel egy asszonyt és három férfit halva terítettek le; egy ötödik karján kapott sebet.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98