Dtum
Login with Facebookk
1901 | December

Vívóverseny Santelli Italo mesternél

Fényesen sikerült vivóversenyt rendezett Santelli Italo mester f. hó 23-án vivótermében. A versenyen vivóink legjelesebbjeit volt alkalmunk megismerni, a kik a M. A. D. és a W. V. C. tagjaiból kerültek ki.

 

Érdekességet kölcsönöz e versenynek az, hogy ezuttal nem a,*volt*-ok szerint bíráskodott a jury, hanem a vivás elegancziájára, a mozdulatok plasziczitására és a kombinált menetek minőségére fektetett sulyt.

 

Legerősebbnek Heckler Antal (M.A.C.) mutatkozott, akit a jury arany-emlékéremmel tüntetett ki, a mozdulatok plasztikus kivitelében pedig Szecslár Hugó és Peregriny Géza a W.V.C tagjai tüntek föl, miért is a jury szerint egy-egy ezüst emlékérmet ítélt oda. Díjakat nyertek továbbá Mészáros Loránt (tőr), Erdélyi Béla (tőr) és Kuncz Ernő (tőr); a kardvivásban Farkas László és Békessy Béla.

 

A versenyek befejeztével még a következők mérték össze pengéiket: Krencsey-Mészáros Ervinnel, Prüsher mester-dr. Perlaky Lászlóval, Salamon mester- Hersaber Antallal.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Vívásrendszerek
Pálinkás Judit

Mint oly sok sportág ismeretét és magyarországi elterjesztését, a sportszerű vívásét is gróf Széchenyi Istvánnak és báró Wesselényi Miklósnak köszönhetjük. 1822-ben nyugat-európai körutat tettek, s ennek során Wesselényi Párizsban leckéket vett „fechtírozásból”.

 

Ez az élmény indította el a Pesti Nemzeti Vívó Intézet megalapításának ideáját. 1825-ben került sor az iskola létrehozására és első elnökének Keglevich Istvánt választották. Az intézet első vívómestere idősb Friedrich (Friederich) Ferenc Fechtmeister volt, kinek irányítása alatt a vívósport hamar felvirágzott.


Ebben az időben még egy vívóterem nyílt Pesten. Itt az oktatást francia eredetű tulajdonosa Chappon Lajos irányította. Vívóóráit nem kisebb személyiségek látogatták, mint Petőfi és Jókai. Wesselényi báró ösztönzésére csakhamar Kolozsvárott is megalakult a Kolozsvári Viadal Iskola. Erdélyben Gaetano Biasini, egy ügyes olasz vívómester tette népszerűvé a vívást.

 

Pozsonyban Martinengo Nándor nevét kell megemlítenünk a vívósport terén. S ne feledjük még Clair Ignác francia születésű kardvívó mestert! Az általa alapított Gymnasta intézetből jött később létre a Pesti Testgyakorló Egylet.


A sok külhoni mester után feltűnik végre egy magyar név is a vívás palettáján. Az 1840-es évek derekán Keresztessy József vívómester, az egykori Friedrich-tanítvány alakítja meg kardvívó iskoláját. Vívórendszerét a franciáktól vette át és ez a korabeli tőrvíváson alapult. Sokat használta vívás közben a csuklóját.


A század vége felé érezhető már a bécsújhelyi vívóakadémia hatása, ami nagy veszélyt jelent a magyar vívásra. Innen indul ugyanis útjára a római Scuola Magistralé-ból származó „radaellizmus”, azaz az olasz művészi vívás.

 

Az olasz rendszerű vívás meghonosítása és elterjesztése Luigi Barbasetti nevéhez fűződik. Hathatós segítségével kerül megrendezésre az 1896-os nemzetközi vívóverseny a milleniumi ünnepségek sorában.

 

Ez az a verseny, ami megnyitja az olasz mesterek előtt vívótermeink kapuit. Így kerül hazánkba: Italo Santelli, Angelo Toricelli, Frederico Giroldini, Eduardo Armentano és még sokan mások. Az olasz módszerű könyökvívást ötvözték a régi csuklórendszerű vívás előnyös elemeivel. A támadó szellemű olasz vívásba belevitték a magyar vívás „Adni, de nem kapni!” szellemiségét.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98