Dtum
Login with Facebookk
1901 | Május

Esküvő a spanyol uralkodó házban

Csaknem egy időben a hollandi királynő esküvőjével, egy másik uralkodóházban is ültek nászünnepélyt.

 

A spanyol régens-királynő leánya, a kis spanyol király nővére, Mária de las Mercedes aszturiai herczegnő esküdött örök hüséget Don Carlos Borbon herczegnek, az egykori trónjáról elüzött nápolyi király öcscse, a casertai gróf fiának.

 

Ezt az esküvőt sok nehézség előzte meg : a fiatal szivek vonzalmába beleszólt a politika s csak az államférfiak hosszas tanácskozásai s a spanyol parlament izgalmas és kinos tárgyalásai után sikerült az esküvő elé torlódó nehézségeket elhárítani.

 

Egyrészt attól tartottak sokan, hogy mivel a vőlegény családja még mindig nem mondott le a nápolyi királyságra vonatkozó igényéről, ez a házasság megzavarná az olasz királysággal való viszonyt, másrészt meg a vőlegény atyja nagyon sötét emlékezetben van a spanyol nép nagy része előtt.

 

A casertai gróf ugyanis egyik feje a karlistáknak s az utolsó karlista-háborúban, mint Don Carlos vezére nagy kegyetlenséget tanusított az ellenpártiakkal szemben. E miatt a háború után a haditörvényszék halálra is ítélte, az ítéletet azonban nem lehetett rajta végrehajtani, mivel ő akkor már külföldön volt.

 

Most, hogy az esküvő alkalmára megjelent Madridban, a népben fölébredtek a keserű emlékek. A spanyol főváros lakossága különben is nagy izgatottságban volt, napirenden voltak az antiklerikális tüntetések s a nép dühe komoly zavargásokban tört ki a casertai gróf ellen.

 

Az utczai rendzavarások oly nagy arányokat öltöttek, hogy Madridban ki kellett hirdetni az ostromállapotot. Az esküvőt is e miatt a legnagyobb csendben, a királyi palota kápolnájában tartották meg s nem volt jelen más, csak a királyi család tagjai és legbizalmasabb emberei.

 

Mária de las Mercedes aszturiai herczegnőről eddigelé keveset tudott a világ. Elvonúltan élt anyja oldalán, a nyilvánosság terén alig szerepelt. 1880 szeptember 11-én született, egy évvel atyjának, XII. Alfonz királynak, s anyjának, Mária Krisztina habsburgi főherczegnőnek, Frigyes főherczeg nővérének házassága után.

 

A keresztségben a Mária de las Mercedes Isabella Teresa Christina Alphonsina Hyacintha neveket kapta s születése jogán illeti meg az aszturiai herczegnő czíme. Születése után két évre atyja meghalt s sokan azt hitték, ő lesz a trónutód.

 

Mivel azonban Mária Krisztina királynének férje halála után született gyermeke fiú lett, azt illette meg XIII. Alfonz néven a spanyol trón. Mária Krisztina királyné nagy gonddal nevelte leányát, távol a világ szemétől.

 

A herczegnő férjhez menetele előtt még a hivatalos udvari ünnepélyeken sem vett részt. E helyett nagyon alapos műveltségre tett szert s viruló szép nővé fejlődött. A kik ismerik, mind dicsérik eszességét, mely tudákosság és fitogtatás nélkül való. A sportok közül főleg a lovaglást szereti.


A vőlegény, Don Carlos herczeg 1870 november 10-én született s így épen tíz évvel idősebb menyasszonyánál. Spanyolországban széltében ismeretes, mert ott tartózkodik már tíz esztendő óta, mint a spanyol hadsereg tisztje.

 

A segovai katonai akadémiában végezte tanúlmányait.. Háborúkban is résztvett: 1893-ban a marokkóiak ellen küzdött vitézül Melillánál s a spanyol-amerikai háborúban is szolgálatba lépett és Kubában harczolt előbb Martinez Campos, később Weyler tábornok alatt.

 

Vitéz katona, számos katonai érdemjel ékesíti a mellét. Már a katonai akadémiában is nagyon népszerű volt társai közt egyszerűsége és szerénysége miatt. Kitűnő lovas és szenvedélyes kerékpározó. Az ő személye ellen nem is lett volna a népnek kifogása; csak atyja ott időzése adott alkalmat a nép haragjának kitöréseire.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98