Dtum
Login with Facebookk
1901 | Május

Bajban a svájci költségvetés?

Svájc pénzügyei, amelyek az utóbbi időben igen kielégitő módon alakultak, most kedvezőtlen fordulatot vettek, amennyiben az 1900. évi költségvetés – első izben 7 év óta – 2 millió frank hiánynyal zárul. 1893-ban a hiány kerek 8 millió frank, 1894-ben 103 millió frank volt, ellenben 1897-ben már 397 millió frank fölösleget lehetett konstatálni. Most ismét kedvezőtlen az eredmény és attól lehet tartani, hogy egynehány évig gyökeres javulás nem is fog bekövetkezni.


Svájc pénzügyeinek legfontosabb része a vámok, amelyek a kiadásokat fele részben kell, hogy fedezzék, de összegük olyan ingadozó, hogy csak a véletlennek köszönhető, hogy a szövetséges államok pénzügyeit eddig súlyos válság nem érte.  A vámbevételek 1899-ben kerek 51 millió frankot tettek, 1900-ban kerek 3 millióval kevesebbet, a folyó év elmult négy hónapjában pedig ujabb 2 millióval nagyobb visszaesés mutatkozik. Ha ez a csökkenés tovább tart, akkor még az 1901-re előirányzott 48 millió frank sem lesz elérhető, ami az ez évi költségvetést felette kedvezőtlenül befolyásolná.

 

Az államtanács ama nézetének adott kifejezést, hogy a vámbevételek csökkenése nemcsak a legutóbbi jó aratás következménye, hanem még más hosszabb ideig eltartó okok, mit az üzletmenet pangása és az ebből következett kisebb fogyasztóképesség, a megtapadt épitési tevékenység stb. is belejátszottak a viszonyok alakulásában. De érezhetővé vált ez a visszaesés más állami üzemeknél is, első sorban a postánál, távirdánál és telephonnál.

 

Másrészt az állami kiadások nélkülözik az állandóság jellegét és folyton növekednek. Igy a hadsereg szükséglete 245 millió frank, szintén több mint az előző évben és az összes vámbevételeknek majdnem felét fölemésztik. Ezek az állapotok persze nem lehetnek tartósak; vagy megtakaritásokat kell eszközölni, vagy ujabb bevételi forrásokat teremteni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
A török birodalom nagy tusája A török birodalom nagy tusája
Nincs még vége a balkáni nagy háborunak, mert noha átmeneti...
A kitiltottak A kitiltottak
A rendőrség nagy hatalom. Talán ezért nem népszerü, mert a hatalom...
Az Afrikába vezető új magyar hajójárat Az Afrikába vezető új magyar hajójárat
Az Afrikába vezető új magar hajójáratról, mely az idei január havában...
Érdekes nyilatkozat a szövetkezet és a kereskedelem viszonyáról Érdekes nyilatkozat a szövetkezet és a kereskedelem viszonyáról
A kereskedelem és a szövetkezetek harmonikus együttműködéséhez...
Egy magyar szentember Egy magyar szentember
Orosz István önéletrajza. Kiadta Bálint Sándor –...
Belloni Gyula győzött a megismételt sífutóbajnokságban Belloni Gyula győzött a megismételt sífutóbajnokságban
A magyar Síszövetség megbízásából a Magyar Athletikai Club vasárnap...
Czirkusz a tálban Czirkusz a tálban
Jómódu emberek, a kik szeretik a nagy lakomákat, már nem elégszenek...
Újpest – Ferencváros 2:0 (1:0) Újpest – Ferencváros 2:0 (1:0)
Az újpesti stadiont az őszi derbire már egy héttel ezelőtt kezelésbe...
A rádió családfájáról A rádió családfájáról
Natura non facit saltum: a természetben nincsen ugrás, tartja egy...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98