Dtum
Login with Facebookk
1901 | Szeptember

Könyv a magyar sertéstartásról

Érdekes tartalmú könyv jelent meg a Franklin-Társulatnál Dorner Béla tollából, a fenti czim alatt, melyet nemcsak azért tartunk megemlítésre méltónak, mivel azt a szakirodalom ritka elismeréssel fogadta, hanem főleg azért, mert a könyv a magyar közgazdaság egyik legfontosabb ágát tárgyalja s az olvasó közönség nagy részét is bizonyára érdekelni fogja.

 

Hiszen a sertés azon háziállatunk, melyet hazánkban mindenütt tenyésztenek s a lakosságnak általában egyik legfőbb élelmi czikkét szolgáltatja. Ezenkívül ezen állat az, mely után a legtöbb pénz folyik be a gazdaközönség kezébe, s mely egyik leglényegesebb tényezője az ország lakossága vagyonosságának.

 

Hiszen sertéskivitelünk értéke 1890-ben százöt millió 856,000 koronára, 1893-ban 134.638.000, 1894-ben pedig 157.020.000 koronára rúgott. S míg disznózsirért évente 6,8 millió koronát, szalonnáért 3-4 millió koronát kapunk, addig sonkáért már mi adózunk a külföldnek 1-1,5 millió koronával.


Dorner műve kimeritően tárgyalja a tenyésztési, táplálási, hizlalási, értékesitési s kereskedelmi kérdéseket, melyek a sertésre vonatkoznak, ismerteti a sertés betegségeket, tanácsokat ád az azok elleni védekezésre, s a mi könyvének érdekességét különösen emeli, az az, hogy történeti ismertetésekkel kezd minden fejezetet…


Báró Palocsay György kurucz generális 1701-ben hadviselés közben a versirásra is ráért, még pedig nem a holdvilágról és szivbeli dolgokról zengett, hanem a sertéshizlalásról, kolbászkészítésről. Egyebek közt ilyen formán:

Szent Miklós napjáig jártassad nyájadot
Bővön termett makkon; hadgyál malaczokot
Ha makkja nem terem, rendelt ártányokot
Tengeri búzával, tökkel táplálhatod!

Ezekkel hizlalhasd közűl egynehányát,
Érvén sz. Tamásnak karácsonkor napját:
Hízott ártányidnak mesd meg késsel torkát,
Alájuk, reájuk hányass elég szalmát!

Perzseltesd, bonczoltasd, csinálj bőven kolbászt,
Gyöngyhurkát és tüdőst, májost, vérest, kásást
Ahhoz tudó ember, - vigyázz, - az bonczolást
Jól tegye, végezze mindenféle vágást, stb.

Szóval a Dorner könyve nem csak mint jeles, sok újat tartalmazó szakmunka érdemel figyelmet, hanem itt-ott még szórakoztató olvasmányt is nyújt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98