Dtum
Login with Facebookk
1901 | Szeptember

A Budapesti Torna-Club nemzetközi athletikai versenye

Budapest, szeptember 13.

A mult vasárnapi verseny minden tekintetben sikerültnek mondható. A verseny előtt megeredt eső daczára is athlétikai versenyen szokatlan nagy számban jelent meg a közönség, a versenyek pedig mind érdekes lefolyásúak voltak.

 

A résztvevők nagy száma és jó kvalitása, az elért eredmények mindvégig fentartották az érdeklődést, mely főként a döntésre kerülő 3 bajnokság felé irányult.


A diszkoszvetés-bajnokság küzdelme sokat veszített az által, hogy sem Janda, sem Bauer nem indultak. Igazán meglepő, mennyire tartózkodtak az idegen versenyzők a Budapesten való szerepléstől és egyleteik elégségesnek tartják, ha nevezésekkel adnak revánsot a magyar athleták tényleges külföldön való megjelenéséért.

 

Ezzel az eljárással aztán beugrasztják a fővárosi versenyző egyleteket a reklámokba, melyek azután be nem váltatván, a közönség rosszalását eredményezik az illető egyletre nézve. Jó lesz a tanulságot ebből valamennyi egyesületnek levonni és a külföldi nevezéseket ezentúl csak udvariassági ténynek és semmi egyébnek tekinteni.

 

A bajnoksági küzdelmek különben felette érdekes lefolyásúak voltak:

A magasugrásban Gönczy és Dános újból holtversenyben végeztek, mindketten megjavítván ezúttal a magyar rekordot. A döntést közös megegyezéssel szeptember 19-ére halasztották.


A 200 m.-es futásbajnokságban Schubert bizonyította be magas klasszisát, mert a neki meg nem felelő távon is nagyon biztosan győzőtt a tavalyi bajnok Helmich és a folyton javuló Lucius ellen.


A diszkoszdobás bajnoksága Coray Arthur zsákmánya lett Janda és Bauer távollétében. Coray ezúttal másodszor nyerte meg ezt a versenyt, melyben már 1898-ban is első lett.


A staféta-versenyben a B. E. A. C. könnyen győzőtt, de diszkvalifikálták, mert egyik stafétája akadályozta a B. T. C. harmadik stafétáját, Helmichet. Megjegyezendő, hogy a M. U. E. csapatában Schubert és a B. T. C. csapatában Helmich és Lucius indultak, mindhárman azonban fáradtak voltak a közvetlen előzőleg végződő 200m.-es bajnokság döntő futamától és igy nem fejtették ki teljes erejüket.


A 100 yardos futásban Lucius győzőtt a rosszul induló Vilmos ellen.


A távolugrás eredménye nagy meglepetéssel végződött, a mennyiben Gabrovitz Emil lett a győztes Gajzágó és Dános ellen. Utóbbinak mentségéül szolgálhat, hogy a magasugrásban a hosszú küzdelem folytán nagyon elfáradt.


Szép látványt nyujtott a 1/4 ang. mfd.-es handicap, melyben 29-en indultak és ily körülmények közt a hátul induló versenyzők semmikép sem érvényesülhettek, nem tudván utat törni maguknak a népes mezőnyben.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Versenyfutás Tribün
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98