A legnagyobb gyár a világon jelenleg Essenben van, Krupp ágyúgyára. Állandóan 20-25 ezer munkás foglalkozik itt s ezek családjaikkal (mintegy 60 ezer ember) a gyár épűleteiben laknak. Van a gyárban jelenleg 1195 kemencze, 286 gőzkazán, 92 gőzkalapács s több ezer másféle gőzgép. A gyár 11 kohójában naponta 600,000 kiló vasat dolgoznak fel s tüzelő anyagból 2 5/4 millió kiló szükséges.
A Krupp család 1587 előtti története meglehetősen bizonytalan, az viszont bizonyos, hogy az első Krupp ekkor érkezett Essen városába. Nem tudni, hogy a szerencsén vagy jól működő üzleti érzékén múlt-e a dolog, de ezekben az években hatalmas pestisjárvány söpört végig a környéken, így rendkívül olcsón jutott ingatlanokhoz a városban. A későbbiekben belépett ugyan a kovács-céhbe, de műhelyt már nem épített, hanem kereskedő maradt.
Fia, Anton Krupp volt az első, aki a városban fegyverkovács-műhelyt nyitott, s már az 1600-as években évenként ezer ágyúcsövet adott el.
A következő generációk tagjai egészen másféle dolgokkal foglalkoztak: volt fűszerkereskedésük, mészárszékeik, festéküzletük és ruhásboltjuk – fegyvereket nem gyártottak.
A fordulat 1800-ban következett be, amikor Amalie Krupp Essentől északra megvásárolt egy kovácsműhelyt, ahol eleinte ugyan lábasokat gyártott, de unokája pár év múlva ezt felcserélte a fegyvergyártással.
A dolog jól indult, de Friedrich Krupp elkövette azt a hibát, hogy Napóleon seregeihez csatlakozott – legalábbis némi árokásás erejéig - a poroszok ellen. Ez nyilván nem használt esseni pozíciójának: a városban maradhatott ugyan, de az üzlete továbbra sem működött. (Ebben persze közrejátszott az angol acél újbóli térhódítása is.)
Amikor harminckilenc éves korában meghalt, fia, Alfred örökölte megmaradt vagyonát. Az akkor tizennégy éves Alfred évekig próbálkozott a műhely fenntartásával, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
A fordulat akkor következett be, amikor sikerült egy újfajta ötvözetet előállítania, ami könnyebben hegeszthető, ugyanakkor keményebb és rugalmasabb volt, mint az akkoriban használatosak. Acélmintájával beutazta a nagy német városokat s végül pár év alatt munkásainak száma ötről hatvanra emelkedett. Persze sikerének titka nem csak árujának jó minőségében, hanem a korabeli német vámuniós politikában is gyökerezett, de ez a családot nem hátráltatta abban, hogy lehetőségeiket kamatoztassák. Pár év elteltével már Varsóban, Prágában, Párizsban, Brüsszelben is voltak érdekeltségei, sőt Rothschild báróval is tárgyalt.
A fegyvergyártás beindítása nem ment könnyen: 1836-ban kezdett először ágyúcsövek készítésével kísérletezni s az első csak 1843-ban készült el. Egy év múlva azonban megkapta az első megrendelést, amit csak három év múlva teljesített és csak 1849-ben próbálták ki. Ekkor – a magas gyártási költségekre hivatkozva – elutasították.
Krupp ekkor az angolokhoz fordult és 1851-ben a Kristálypalotában bemutatott egy újabb acélágyút. Hiába tartották „nagyon korszerűnek”, mégsem rendelt belőle senki, hiába kínálta föl az angolok mellett a franciáknak és az oroszoknak is. 
A történelem tréfája, hogy Napóleon majdnem rendelt belőle háromszáz darabot – bánhatta, hogy mégsem tette, hiszen hatalmát később éppen a Krupp-ágyúkkal rombolták le.
A vállalkozás közben, ha lassan is, de fejlődött. Ebben az időszakban a legjövedelmezőbb árucikk ugyanis még nem a fegyver, hanem a vonatkerék volt – s ebben is tudott Krupp újat alkotni! Ő volt az első, akinek műhelyében hegesztés nélküli kereket gyártottak. Azóta is az egymásba fonódó három kerék a gyár védjegye.
A „nagy fellendülést” az 1859-es év hozta meg, amikor Poroszországtól 312 ágyúra kapott megrendelést az üzem. 1870-1885-ig a munkások száma száma háromévenként megkétszereződött
Alfred halála után fia, Friedrich Albert örökölte – majd nagyon sikeresen vezette is – a gyárat. 1887-ben a gyár üzleti forgalmának 33 százalékát bonyolította le a császári kormánnyal, hét esztendővel később már 67 százalékát.
A hozzászólások megtekintéhez kattintson ide!