Dtum
Login with Facebookk
1902 | Augusztus

Az új sebészeti klinika

Nem régiben egy új sebészeti klinika nyilt meg Budapesten s benne oly elsőrangú gyógyintézetet nyert fővárosunk, mely Európaszerte ritkitja párját s egyaránt szolgál a betegek gyógyítására és orvosok kiképzésére.


Az új klinika a Baross- és Szentkirályi-utcza szegletén épűlt s már külsejével megragadja a szemlélő figyelmét. Az egész klinika kizárólag igazgatójának, Réczey Imre tanárnak tervei szerint készűlt, a ki előzőleg beható tanúlmányokat tett ez irányban a külföldön.


A hatalmas előcsarnokba lépve, mindjárt szemünkbe tűnnek a tágas, zárt és fűthető folyosók, a nagy ablakok, tiszta, tágas, világos helyiségek; sehol a nagy épületben egyetlen sötét, barátságtalan helyiség nincs.

 

Az előcsarnok jobb oldalán egy tánczteremnek is beillő nagy váróterem a bejáró betegek számára, a hová külön helyiségek nyilnak a betegek megvizsgálására és kezelésére. Az előbbi terembe nyílik egy műtő-terem, a hol kisebb műtéteket végeznek azokon a betegeken, kik klinikai ápolást nem igényelnek.

 

Úgy a földszinti, mint a két emeleti folyosó jobb- és balszárnyán egy-egy férfi és női kórterem van berendezve; ezen kórtermek berendezése igazán páratlan a maga nemében. Minden ilyen kórterem előtt egy tágas társalgó van, a hol a betegek látogatóikat fogadják, dohányoznak és étkeznek; a kórtermek nagy ablakai jóval az ágyak felett vannak elhelyezve, hogy szellőztetéskor az ablakok kinyitása a fekvő betegeknek alkalmatlan ne legyen.

 

A fehérre zománczozott, ruganyos betéttel biró ágyak elhelyezése olyan, minden oldalról hozzáférhetők; minden kórteremhez még egy fürdőszoba és konyha tartozik, a mely utóbbiban az ételek szétosztása és az edények kitisztitása történik. Az egész klinikán a könnyebb tisztántartás czéljából a falak szölgetei mindenütt le vannak gömbölyítve és sehol küszöb nincs.


Az előcsarnok baloldalán az ügyeletes orvos szobája, a nagy könyvtár és olvasó-terem, valamint a tanársegéd lakása – és a betegek szállitására szolgáló lift van.


Az első emelet középső részét foglalja el a klinika dísze: a nagy műtő- és tanterem, mely a maga nemében szinte páratlan: egy kétemeletnyi, nyolcz méter magas és hét méter széles ablakkal, üvegtetővel biró terem – 260 hallgató számára való üléssel.

 

A falak és oszlopok hófehér porczellán lemezekkel, a padozat pedig fehér keramittal van kirakva, úgy hogy a nézőtér legfelső padsoraiban elhelyezett vizcsapok megnyitásával az egész terem tisztára mosható. A műtő-terem hátsó részében mindkét oldalon mosdók vannak, melyeknek berendezése olyan, hogy a műtő-orvos nem szennyezi be kezeit a csapok nyitásával és csukásával, hanem erre szolgáló pedálok nyomására ömlik a meleg vagy hideg viz.

 

A nagy műtő-terem jobboldalán van elhelyezve a gazdagon felszerelt műszertár és kötőszertár, - a baloldalon pedig a sterilizáló helyiség, a hol az eszközök és kötő-anyagok sterilizálására szolgáló gőzgépek vannak elhelyezve. Az első emeleti folyosó baloldalán foglal helyet a kis tanterem, a hol a szigorlatok és elméleti előadások tartatnak, valamint a kis műtő-terem éjjeli és oly természetű műtétek számára, melyek hallgatóság előtt nem végezhetők.


Az épület második emeletén a külön szobák, a klinika becses muzeuma, a górcsövi-, vegyi- és Röntgen-laboratorium vannak elhelyezve.


Ha összehasonlitjuk ezt az ép oly szép, mint kényelmesen berendezett épületet a régi kisszerű klinikával, mely ötven évvel ezelőtt az akkori Hatvani- és Ujvilág-utcza sarkán állott, összesen 20 ágygyal, - nyilvánvalóvá lesz az óriási haladás, mely az utóbbi évtizedekben közegészségi intézményeink terén is beállott.


A régi klinika már külsejénél fogva is valósággal elrettentő volt, a mostaniak pedig mind külsejükre, mind berendezésükre nézve olyanok, hogy nem szolgálnak többé a szenvedők rettegésére, sőt oly kényelmet és ápolást nyujtanak, a milyenben legtöbb betegnek saját otthonában sem lehetett volna része.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Az uj klinika épülete Beteg-felvétel Járo betegek váróterme Járó betegek kezelése Ambuláns-műtő-terem Kórterem Röntgenezés alkalmazása Narkosis Egy kificzamitott kar visszahelyezése A szövettani dolgozó terem A nagy műtőterem
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98