II.

Dr. Török Aurél igy nyilatkozik:


Igen tisztelt Szerkesztő Úr!

Legelőször azt kell tisztába hozni, hogy vajjon a most szóban forgó koponya csakugyan az-e a melyet, mint állitják, Reichenberger, a volt osztrák hadseregbeli sebész ajándékozott a balázsfalvi gimnáziumnak? Ha ezt megengedjük: Ekkor másodszor, ki kell deriteni, hogy e koponya csakugyan olyan-e, mint a mely egy holt ember testéről vágatott le?

Ha e koponyát Reichenberger csakugyan egy holt ember testéről vágta le, azt kell vizsgálni, hogyan, mivel és mennyi idő alatt vághatta le? Egy holt ember fejét nem lehet oly könnyen levágni, mint egy mákfejet, erős kés vagy kard kell hozzá, hogy hamarosan végbemehessen.

Alig tehető fel, hogy az akkori körülmények alkalmasak lettek volna arra, miszerint olyan ember, a ki nem volt kénytelen a tetemekkel boritott csata szinhelyén lenni, csupa kedvtelésből ott sétáljon, vagy ha hivatalos dolga volt, a köteles munkáján kivül még „kegyeletből” (?) koponya-leszeléssel is foglalkozzék; mert egy ily emberfejnek a sértetlen, ép állapotban való lemetszése nem oly könnyű annak, a ki ebben nem jártas.

De ha Reichenberger járatos volt is:

A levágott emberfejet nem lehet oly könnyen a tarisznyába dugni, mint egy pogácsát, a fejből kiszivárgó vér mindenfelé szétterjed. Sokáig a rothadó büztől el sem lehet tartani, tehát lehetőleg gyorsan kell áztatni. De ehhez is jártasság kell és pedig sokkal több mint gondolnók. De vajjon hol áztatta ki Reichenberger a koponyát? Hivatalos helyiségben, vagy magánházban? Akkoron, mikor senkinek a feje sem volt biztonságban, az olyan ember okvetlenül gyanut kelthetett, a ki ilyen levágott koponyával babrált. Kolerás idő is volt akkor.

Tegyük fel azonban, hogy a balázsfalvi koponyát csakugyan Reichenberger vágta le s ő áztatta ki, valamint hogy semmi kétség sem foroghat fenn az iránt, miszerint e koponya nem cserélődött fel valamelyik mással igy az e koponyáról készült rajzok alapján hozzá szólhatunk e kérdéshez.

Ha e koponyának előlről, oldalról és hátulról készült rajzait Petőfi aarczképeivel összehasonlitom, azt a benyomást nyerem, hogy a balászfalvi koponya arczi része igen széles. A Petőfi-arczképek után indulva, Petőfinek semmi esetre sem lehetett széles, hanem inkább keskenyebb, vagyis hosszabb orra.

A balázsfalvi koponyának orrüreg nyilása igen széles, a mi nem igen egyeztethető össze Petőfinek emlitett orrjellegével. Én a most emlitett orrjellegnek kétséget kizáró bizonyitékot tulajdonitok, hogy itt egy oly koponyával van dolgunk, a mely nem lehett a Petőfié.

Van azonban a balázsfalvi koponyarajzon egy oly jelleg előtüntetve, a melynél fogva e koponyát legalább e tekintetben a Petőfi-kérdéssel kapcsolatba lehet hozni. Ez a bal szemfog kiálló nagy medre, s igy a balázsfalvi koponyánál is, mikor még megvolt a szemfog ez a fogsorozatból kiállott. Néhai Sass István (Petőfi kedves barátja) határozottan emlitette nekem, hogy Petőfinek szemfoga ily rendellenességet mutatott.

Ime, ha e szemfog rendellenességén kivül az arcz is kevésbé széles, az orrüregnyilás hosszúkásabb volna, akkor fel volnánk jogositva, e koponya és a Petőfi-fej formánja közti összhangzást kiemelni – miből azonban nem következnék, hogy e koponya okvetlenül a Petőfi koponyája, hanem csak az; hogy e koponya csakugyan hasonlit Petőfi formájához.

Végzetül a következőket akarom még megjegyezni. Azt mondják, hogy ez a Reichenberger tiszteletből, kegyeletből vágta le az elesett Petőfi koponyáját és áztatta ki. Ha ez emberben a kegyeletnek csak egy szikrája lobbant volna fel, lehetetlen, hogy emlékül egy hajfürtöt nem tett volna el Petőfi levágott fejéről.

Egy nehány hajszál többet bizonyitana, mint az egész szörnyüséges mese. Azt is mondják, hogy Reichenberger ivott e koponyából; egy ily ember – ha nem őrült, - nem iszik, nem ihatik ily koponyából. Előbb teheti azt egy olyan, a ki soha sem látott koponyaáztatást.

Egy szóval, ha igaz, hogy Reichenberger „tiszteletből” levágta az elesett Petőfi koponyáját, azt kiáztatta és abból ivott: akkor őrültnek kellett volna lennie. Én nem hihetem, hogy ily szörnyeteg volt ez az ember, hanem csak olyannak, a kinek képzelete igen élénk volt, minélfogva akar esküt is tett volna rá, hogy valamit látott, valamit tett, a mit látnia és tennie voltakép nem lehetett. Azt sejditem, hogy fentnevezett néhai Reichenberger sem Petőfit nem ismerte, sem emberi fejet – akár életről, akár holtról – soha le nem vágott.