Dtum
Login with Facebookk
1902 | Május

A méregkeverő Csordás Lidi halála

A hódmezővásárhelyi méregkeverők bünperének tárgyalása alkalmából lett ismeretes ez a név, melynek tulajdonosa méltó társa volt Jáger Marinak, a bűnper második szomoru emlékű főszereplőjének.

 

Csordás Lidit a törvényszék életfogytig tartő fegyházra ítélte és 1891 óta az elítélt a márianosztrai fegyházban töltötte szomoru napjait. A mult héten meghalt.

 

Csordás Lidi neve sokszor s sok bünben fordult elő a hódmezővásárhelyi szenzácziós bűnperben. A tárgyalás alatt ő mondotta azt a borzasztó jóslatot, hogy az ügyben szereplő bírák és ügyészek rövid idő alatt el fognak halni.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Mérgezések
Tatár Anita

Az esetről Mikszáth Kálmán számol be.

 

Megemlékeztünk tegnap arról, hogy Felletár állami vegyész-szakértő a hozzá felküldött zsebelyi hullarészekben óriási mennyiségü arzenikumot talált. A temesvári törvényszék vizsgálóbirája erre azonnal Zsebelyre szállott ki s ott tömeges letartóztatásokat rendelt el. Az eddigiek után a zsebelyi mérgezési bünper szenzáczió és kiterjedtség dolgában még a hírhedt hódmezővásárhelyi mérgezési pört is tul fogja szárnyalni.

 

Az országos vegyész egyes hullarészekben óriási tömeg mérget talált, másokban keveset, de a törvényszéki orvos a konstatált legkisebb adagot is elégnek jelentette ki arra, hogy attól nem egy, de több emberélet is elpusztuljon.

 

Aschinger ügyész és dr. Gerdanovits törvényszéki biró, tegnap késő estig ott dolgoztak Zsebelyen. Iszonyatos erkölcsi elvadulás és galád megátalkodottság tűnt ki ezúttal is a megejtett vallatásokból. Az özvegyek ellen még a meggyilkoltak testvérei sem mernek vallani, mert félnek ezeknek a szörnyetegeknek szeretőitől, kik a falu legelvetemedettebb elemeiből tesznek ki, s akik halállal fenyegetnek mindenkit, aki terhelően vall. Pedig faluszerte ujjal mutogatnak rá a gyilkos asszonyokra s nyíltan beszélnek gazságaikról; csak épen a törvény emberei előtt némák.

 

Igy áll a bíróság Korínnal, a patikárussal is. Köztudomásu, hogy az arzenikum-kereskedés révén meggazdagodott s benépesítette a zsebelyin kivül a giládi, sipeti és ligeti temetőket is. És még se mer vallani ellene senki, mert iszonyúan fél tőle az egész környék. Szinte babonás rettegés fogja el az embereket nevének puszta hallatára.

 

Eddig összesen 15 elfogatás történt. Legújabban letartóztatták: Borkan Györgyöt, Korín vejét, ki nejét emésztette el s jelenlegi feleségét Zsorzs Verszáriát, ki szintén méreggel szabadította meg magát első urától. Elfogták továbbá Musztecs Annát, aki 14 napon át mérgezett aludtejjel etette férjét. Hiába panaszkodott a szerencsétlen a szomszédoknak, hogy méreggel etetik; a halálos itéletet régrehajtották rajta.

 

Ítélet ez ügyekben később várható.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A márianosztrai fegyház Jáger Mari
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98