Dtum
Login with Facebookk
1902 | Május

Miss Isadora Duncan.

Hetek óta sokat beszéltek már nálunk társadalmi körökben Miss Isadora Duncanról, a ki nemrég egy zártkörű társaság előtt bemutatta saját maga által komponált görög stílusú tánczait s élénk érdeklődést keltett velük azokban, a kik látták. Most végre április 19-én nyilvánosan is fellépett az Uránia-szinházban, s nagy közönség előtt mutatta be művészetét.


Duncan kisasszony kaliforniai származású; nyúlánk, karcsú, magas termetű hölgy, plasztikus idomai, megnyerő kifejezésű, élénk tekintete mindjárt rokonszenvet keltenek iránta a nézőben.

 

Az előadás rendezése emeli a hatást: az egyes tánczokat zene kiséri, melyben a hárfának jut a főszerep, előttük a Magyar Szinház egy művésznője verseket szaval, Horatiusból elmélkedő ódát, majd játszi modern dalt, opera szöverészeket, ókori pásztoridylt. Közbe-közbe karéneket is hallunk.

 

A fiatal művésznő alakját, a mint a szinpadon megjelenik, szivárványos fény veszi körűl, a háttér szinfalai tavaszi tájat, majd később görög díszítésű termet ábrázolnak. Duncan kisasszony teljesen mezítláb tánczol, görög szabású lenge ruhában, tunikában és chlamysban.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Isadora Duncan Miss Isadora Isadora tánc közben Isadora Duncan
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98