Dtum
Login with Facebookk
1903 | December

Kormányozható léghajó

A vágy eredete, a levegőbe emelkedve, ott tetszésszerinti irányban mozogni, a mythologia homályába vész. Ezt a vágyat igyekezett minden kor népe valóságra váltani, eddig minden eredmény nélkűl.

A Montgolfier testvérek végezte kisérletek (1783) új impulsust adtak a repülés problemájával foglalkozóknak. Az első légi utat Pilâtre de Rozier és d’Arlandes marquis tették egy Montgolfier által szerkesztett léggömbön. A Montgolfier fivérekről elnevezett ballon meleg levegőjét Charles az annál tizennégyszer könynyebb hydrogennel helyettesitette. Végül a hydrogent a sokkal olcsóbb világitó gázzal helyettesitették. Ez a léggömb rövid története.

Az ember tehát a léggömb segélyével tényleg a levegőbe emelkedhetett és meg volt győződve, hogy könnyű lesz azt tetszésszerinti irányban mozgásra bírni és kormányozni. Legió a száma azoknak a terveknek és kisérleteknek, a melyeknél ferde sikokkal, vitorlákkal akarták a szelet a ballon mozgatására felhasználni, vagy emberi erővel hajtott evezőlapátokkal, későbbgépekkel hajtott lapátos kerekekkel igyekezetk czélt érni.

A sok kudarcz után arra a meggyőződésre jutottak, hogy aléghajót ily módon sem mozgásra birni, sem kormányozni nem lehet. A technika fejlődésével ezért más utra terelődött a léghajó ügye. Aballon alakja hosszúkás, a két végén csúcsban végzódik, mozgatására lehetőleg kicsiny súlyú erős motorral hajtott könnyű légcsavar szolgál, az irányitás pedig vitorlaszerű kormánylappal történik.

Renard és Krebs léghajója a legtökéletesebb mindazok között, a miket az előtt és az óta az elmult tizennyolcz év óta létrehoztak. Renard és Krebs elértek 5.6 m sebességet és egyedül Santos Dumontnak sikerült a legutolsó hét évalatt nagyobb, legfeljebb 7 méter sebességet elérni.

Santos Dumont sikere nem csak abban áll, hogy nagyobb sebességet ért el. Ő léghajóján csendes időben vagy igen gyenge szélben odamegy, a hová neki tetszik. Igy előre meghatározott helyen és időben találkát adott barátainak és ezen pontosan megjelent léghajójával.

Többször körülhajózta az Eiffel-tornyot, megnyerte a Henri Deutsch-féle 100.000 frankos díjat, mert egyedül neki sikerült a pályázatban kikötött utat meghatározott idő alatt megtenni.


Nagy eredményeket vártak Zeppelin gróf léghajójától, a mely szerkezeti szempontból a Schwarcz-féle aluminiumballon és a szövet-ballonok között átmenetet képez. Az első felszállás alaklmával, 1900. július 2-án a ballon négy méter sebességet ért el, majd a leszállásnál egy czölöpbe ütközött és kilyukadt.

A reconstruált léghajó ugyanez év szeptember 25-én üres állapotban lezuhant az épület padozatára, mert a kötelek, a melyekre az aluminium váz függesztve volt, meglazultak.



Az aeronauták meg vannak már most győződve arról, hogy akormányozható léghajó problemája meg van oldva, de ha kicsit meggondoljuk a dolgot, arra za eredményre kell jununk, hogy semmivel sincs előbbre, mint husz esztendővel ezelőtt.

A kik ma kormányozható léghajó és repülőgép-problemákkal gyakorlatilag foglalkoznak, vagy pályatévesztett emberek, vagy szélhámosok, a kiknek mindig nagyobb a phantasiájuk, mint a positiv tudásuk. Ez a magyarázata annak, hogy ők csak kisérleteik után tudják meg azt, a mit a tanult és helyesen gondolkodó ember nem is számitások, de egyszerű meggondolások alapján előre megmondhat.

Ebben a tekintetben talán az egyetlen kivétel Renard és Krebs, őkmegis csináltak minden megcsinálhatót ésőket senki nem szárnyalta túl, még santos Dumont sem, a ki egyszerűen czirkusi produktiókat végzett.

Még meg kell emlitenem a léghajók egy különös alakját, a mely csakis arra szolgál, hogy afelszálló egy pont felett lebegve, ugyanarra a helyre visszabocsátkozhasson. Ilyen Danilewsky orosz phisikus ballonja, a mely csak egy megfigyelőt visz magával, miáltal a ballon térfogata amnimumra redukálódik és a szerkezet úgy lebeg a levegőben,mint egy szeszmérő a folyadékban.

Ezzel befejezem azoknak a kisérleteknek a leirását, a melyeknél az Archimedesi törvénytés a felületek mozgásának törvényeit együtt akarták felhasználni a repülés problemájának megoldására. Térszűke miatt itt a szorosabb értelemben vett repülő-gépekkel nem foglalkozhattam, ezeket majd legközelebb külön fogom ismertetni.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Lana repülő bárkája Az első léggömb Severo léghajója Schwarcz aluminium léghajója Az első gőzgéppel hajtott léghajó Danilewsky függélyes léghajója Santos léghajójával megkerüli az Eiffel-tornyot Renard és Krebs villamos kormányozható léghajója
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98