A villamos hullámok és az idegrendszer

1903 | Február

Ismeretes dolog, hogy az ideges embereken kívül a köszvényesek és rheumatikusok is nagyon érzékenyek az időjárás változásai és különösen zivatarok iránt. Vannak, a kik a zivatar közeledését jóelőre megérzik, némelyeket pedig rendkívül felizgat.

Ebből az általános tapasztalatból indult ki A. F. Collins és megvizsgálta, hogy milyen hatása van, a Hertz-féle villamos hullámoknak az állati agyvelőre és a test szövetére. Kis, 2 czentiméteres Rhumkorff-inductor szikráját 2 zinkgolyó között üttette át s így 30 cm. hosszúságú villamos hullámokat állított elő; a frissen leölt állatok agyvelejébe pedig két darab, üveggel elszigetelt drótot vezetett be, a melyek közönséges telephonhoz vezettek.

Előbb meggyőzödött, hogy az agyvelő 2 szárny-elemmel alig adott áramot s azután meginditotta a Rhumkorffot, a melynek hullámai a levegőn át az állati agyvelőhöz jutottak s ott eléggé meglepő hatást gyakoroltak. A mig a drótok között levő agyvelőkéreg 4 cm vastagságú volt, a telephonban semmit sem lehett hallani a Rhumkoff szikráztatásnál, ha azonban a drótokat 1 millimeterig közelitette, minden szikránál a telephonon olyan csattanást lehetett hallani, a minő a közönséges szén-cohererek adnak, ha villamos hullámok érik azokat.

Ezeknek az a tulajdonságuk, hogy rázás nélkül is visszanyerik eredeti állapotukat – vagyis depolárizálódnak. Az agyvelő vékony rétege tehát szintén cohererként működik. Ugyanezt találta Collins elaltatott élő macskánál is, a melynek agyvelejébe szintén két szigetelt drót volt bevezetve; a szikrák félmásodperczenként követték egymást s a telephonban egész szabatosan lehetett hallani a pontosan ismétlődő zörejeket még akkor is, ha a Rhumkorff szikrái (az oscillator) a macskától 4-5 méter távolban keletkeztek.

A mint egy kisérlet közben eltolták azt az asztalt, a melyiken a Rhumkorff-készülék állott, véletlenül az áram hosszasan zárva maradt és így folytonos szikrázás állott elő, - a macska görcsösen rángatódzott, akárcsak közvetlenül drótokkal a Rhumkorff-szikráit ültették volna rajta át. A mint a szikrák megszüntek, a görcs is elállt.

Ez a kisérlet tehát igazolta, hogy az eleven állati agyvelőre is van a villámos hullámoknak coheráló hatása és valószinűnek látszik, hogy az embernél is így van, habár az emberi agyvelő sejtszerkezetében és anyagában lényegesen eltér az alsóbbrendű állatokétól. Collins kisérletei ezt is igazolták agyvelő-cohereken.

Vékony üvegcsőbe 1 milliméter hosszú és vastagságú emberi agyvelőréteget tett és két oldalról hozzávető platinadrótokat helyezett el – szóval egyenlő coherert készített. Az ilyen agyvelő-coherer ellenállása az összeszoritás mérve szerint 5.000-53.000 Ohm között váltakozott és gyenge nyomásnál épp úgy reagált a villamos hullámokra , mint a közönséges szén-coherer.

Ezekből a kisérletekből Collins azt következteti, hogy a villám és egyéb légköri kisülések által keltett villamos hullámokra az agyvelő, mint coherer reagál. Tehát amit a zivatar nyomasztó előérzetének, a zivatartól való félelemnek neveznek, nem egyéb, mint az agysejtek coherentiája. Maga Collins is kijelenti,hogy e kisérleteket csak kezdetlegeseknek tekinti és azok arra szolgálhatnak hogy részletes és többoldalú vizsgálatokra serkentsenek.

Érdekes összevetni Collins eredményeit Lodge hires angol physikus fejtegetéseivel, a ki 6-8 évvel ezelőtt a mikor a tőle coherernek nevezett kis érzékeny eszköz sokoldalú alkalmazásai bemutatta, azt állitotta, hogy az emberi szemben a látás is a reczehártya coherer-szerű működésén alapul.

A szem, mint elektromos szerv a czíme annak a fejezetnek, a melyben kifejtette, hogy Maxwell elmélete szerint a fény sem egyéb, mint igen gyors villamos hullám s igy a szemben olyanféle kis coherereknek kell lenniök a fény megérzésére, mint a drótnélküli telegraphnál a közönséges villamos hullámok jeleinek felfogására.