Dtum
Login with Facebookk
1901 | Február

A villamosság hatása a fákra

A brüsszeli villamosBrüsszel város fasorában azon az oldalon, a hol a villamos kocsik járnak, a fák lombja már augusztusban hervadni kezdett, de októberben újra kizöldelt, míg a másik oldalon a lombozat, mint rendesen, kora tavaszszal kezdődik és őszszel lehull. E jelenséget egyedül a villamosság hatásának tulajdonitják.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Az út menti fák és a liliomlevél
Kántor Judit

Hogy is gondolhattuk, hogy a századforduló új csodája, az elektromosság csak a gépek és tudósok szabta határok között működhet? Hiszen – mint sok mást is – nem föltaláltuk, hanem fölfedeztük létezését.


A természetben létező elektromosság hatását már a legkorábbi időktől kezdve tapasztalhattuk, például amikor az időjárás változásainak hatására megváltozott a hangulatunk, a közérzetünk, egész szervezetünk működése. De ezredéveknek kellett ahhoz eltelnie, hogy ezeket a változásokat ne a „rossz szellemeknek”, hanem valami sokkal kézzelfoghatóbb dolognak tulajdonítsuk.

 

S íme, 1901-ben elvégezték azt a kísérletet, amelyben bebizonyították, hogy élettelen- és élő környezetünkben, sőt bennünk is elektromos hullámok keringenek – s ezzel megszületett a bioelektromosság tudománya s a kezdeti óvatos szárnypróbálgatások után ma már hihetetlen eredményeket produkál.


Például tudjuk ma már, hogy a fák törzsére helyezett elektródok a fák életciklusainak kozmikus ciklusoktól függését mutatják: a holdhónaptól, a napévtől és a 11 éves napciklustól. Burr és Ravitz vizsgálatai megmutatták, hogy ezek a kozmikus ciklusok jelentős szerepet játszanak a kórházi betegfelvételek számának és a pszichiátriai betegek állapotának alakulásában. Ezek az eredmények jelzik - többek között - a geofizikai, légköri, kozmikus jelenségek kapcsolatát a biológiai és pszichikus folyamatokkal.


Tudjuk azt is, hogy az élőlények testi sérülésekor szervezetük elektromos áramot termel. A szalamandra vagy a gyík farkának letörése után meginduló regenerációban az elektromos áramok játszanak irányító szerepet. Kimutatták, hogy a giliszta fejének vagy farkának levágása után, ha külső elektromos teret hozunk létre a giliszta hossztengelye mentén, ennek polaritásától függ, hogy fej vagy farok fejlődik ki a vágás helyén. Kísérletekkel megmutatták, hogy ugyanazon a helyen ismételten farok vagy fej nő ki egyszerűen az alkalmazott külső elektromágneses tér irányításától függően.


A tengeri szivacsok soksejtű élőlények, amelyeket ha szitán átpasszírozunk, sejtjeik különválva szétszélednek. Egy idő után azonban a sejtek ismét egymás felé indulnak és újból összeáll a tengeri szivacs szervezete. Kísérletek szerint ezt az újraegyesülést a szivacs sejtjeinek elektromágneses jelei vezérlik.


Egyes növények növekedését jelentős mértékben meggyorsítja egy külső elektromos tér, sőt külső mágneses tértől elszigetelve sok élőlény fejlődése teljesen megáll. Tudományos publikációban vizsgálták az összefüggést az akceleráció (az ember huszadik századi testmagasság-növekedése) és a környezet elektromos zajszintjének emelkedése között s úgy tűnik, megtalálták a kapcsolatot.
Ennek alapján némely kutatók már azt is ki merik mondani, hogy a biológiai szabályozás elektromágneses természetű s az élő szervezetek fejlődését, például a parányi magtól a hatalmas fáig, az elektromágneses terek irányítják.


Könnyen elképzelhető, hogy a megfelelő bioelektromos tér megalkotásával a jövőben képesek leszünk szabályozni a testsúlyt (viszlát, GI és hozzád hasonlók!), a tanulási teljesítményt, a haszonállatok éppen divatos testrészeinek nagyságát, sőt, az emberek hangulatát is az éppen alkalmas ünnepre hangolhatjuk.


Micsoda kilátások! S ha emlékeznek még, az egész a villamos melletti fák lombhullatásával s egy szegény „fiatal és élénken tenyésző” liliomlevéllel kezdődött.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98