Dtum
Login with Facebookk
1903 | Január

Petroleum-fűtés

 Ujabb időben gőzhajókon és más ipari vállalatoknál, a hol gyors fűtésre van szükség, mindinkább elterjed a petroleum-briquettek (préselt, szilárd petroleum-koczkák) használata.

 

Előnyük ezeknek az, hogy ugyanazon fütőérték mellett jóval kevesebb helyet foglalnak el és hogy teljesen elégnek, hamu nélkül. Hogy a petroleum ilyen alakban nem terjed el általánosan, mint fütőanyag, annak az az oka, hogy az eddigi koczkák az égés közben megolvadva, a rostélyon lefolytak s így sokba került a fűtés, mert a fűtőanyag egy része kárba veszett.

 

Legutóbb St. Etienne-ben alakult egy vállalat, mely javított gyártással segített ezeken a hiányokon. Ezek az új briquettek 97 % petroleumot és 3% szénhydrogént tartalmaznak és egyenlő térfogat mellett félakkora súlyúak, a rostélyon nem olvadnak meg égés közben, hanem épp úgy megtartják alakjukat, mint a kőszén és csak 2-3% hamut adnak.

 

E mellett szag és füst nélkül, fényes, nagy lánggal égnek, nem szórnak szikrát, nem robbannak és a nedvesség sem árt nekik, megázva is hosszú ideig eltarthatók kár nélkül. A gyártásnál a petroleum bizonyos fokú elszappanosodását hozzák létre, úgy hogy akkor sem robbannak, ha ágyúgolyó éri az ilyen petroleum-briquettekkel telt helyiséget, csak épp úgy nem, mintha kőszén lenne ott.

 

Egy briquette fűtőereje kg-ként átlag 12-14 000 caloria, mig a kőszéné csak 6000 caloria. Ugyanez a társaság készit úgynevezett kevert-briquetteket is, a melyek fele kőszénből és fele petroleumból van. Ezek olcsóbbak, de viszont nehezebbek és csak 9600 caloria a fűtőképességük. Egy hajó, melynek 8000 tonna szénre van szüksége, a kevert briquettekből 35000 tonnával, a tiszta petroleumból pedig 25000 tonnával beérné.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Repülőgépek távolsági rekordja Repülőgépek távolsági rekordja
Bert Hinckler megdöntötte az úti repülőgépek távolsági rekordját....
Érdekes tervvel foglalkozik a kormány a hazai gyümölcstermelés fokozására Érdekes tervvel foglalkozik a kormány a hazai gyümölcstermelés...
Ezt a tervet az ezévi erőteljesen fellendült gyümölcskivitelünk...
Osztrák-magyar athletika Osztrák-magyar athletika
Szomszédaink nem szünnek meg azon buzgolkodni, hogy a sportéletbe is...
Történelmi lelet Budán Történelmi lelet Budán
A budavári koronázó Mátyás-templom előtt levő terület szabályozásával...
Jászai Mari varázsa Jászai Mari varázsa
Egy tavaszi estén bementünk a Nemzeti Szinházba, ahol Schiller Stuart...
A NEP elnökének beszámolóbeszéde Hajdúszoposzlón A NEP elnökének beszámolóbeszéde Hajdúszoposzlón
Tasnádi Nagy András, a Nemzeti Egység Pártjának elnöke vasárnap...
Ásatások Drégely várában Ásatások Drégely várában
A honti muzeumtársulat megbizásából a társulat titkára, Matunák...
Monarkhiánk és a khinai háboru Monarkhiánk és a khinai háboru
A khinai események nemcsak nagyhatalmi állása révén vonták bele...
Tottenham H. – BTC.   7 : 1 Tottenham H. – BTC. 7 : 1
Csunya esős időben, de azért meglehetős nagy közönség előtt áll ki a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98