FÉRFIÚRA VÁROK

Stilgebauer Eduárd költeménye

A válaszúton állt, fejét lehajtva
A Műveltség, oly vézna, védtelen,
Keserű, nagy panaszra nyílt az ajka,
Két gyöngyszem volt szeme két könnye rajta,
Ott a keresztnél állt fejét lehajtva
S remegve szólt: "Maradj, maradj velem!"
Porban hever már babér koronája,
Mely díszité imént fürtös fejét:
"Mit hordanám én a babért hiába,
Ám hol marad a népeknek királya,
És lelkem vajh’ a hőst hiába várja,
Kinek több volnék, mint üres beszéd?"

"Az égre száll párája fel a vérnek,
És kardhoz nyulni még mindenki rest?
Fegyverbe’ bár, bámulnak csak a népek
És ott a kioltott királyi élet,
Hol a vérontásban nőt nem kimélnek –
Oh, Európa hogy érdemli ezt!ť

"Bolond volt ő szegény. De népe semmi,
S az orgyilkosság már nemes dolog?
A történet kaczajjal fog felelni,
Hűség nem volt őrzőiben szemernyi,
De hűtlen szegett szót pénzzé tenni
Értették a királygyilkosok!"

"A férfiúra várok egyre még én,
Várom a hős apáknak hű fiát,
Kitől a jog dicsőségét remélném,
Ki a romlást kardjával nem kimélvén,
Ki büszke zászlós gárda élén
Az orgyilkosságért boszút kiált!"

Fordította: Siklóssy László