Dtum
Login with Facebookk
1903 | November

A pénzes levélhordó elleni merénylet elkövetője

Még augusztus havában történt Budapesten, hogy egy háromemeletes nagy házban, a mikor Boda István pénzes levélhordó ott járt, az első emeleti lépcsőzeten ismeretlen gonosztevő támadta meg és hátulról a nyakcsigolyára intézett fejszevágásokkal akarta meggyilkolni. Boda eszméletét vesztette és a rablógyilkos kiszakítva a nyakában függő táskát mintegy ötszáz korona pénzzel elmenekült.

 

Bodát azóta a Rókus-kórházban ápolják, s jelenleg már túl van az életveszélyen. A rablót nem sikerült kikutatni. November 6-án a Rókus-kórházba szállították Függő József 25 éves mészároslegényt, a ki verekedés közben sebesült meg s ugyanabban a teremben helyezték el, a hol Boda van.

 

Boda, a mint észrevette Függőt, ugy találta, hogy nagyon hasonlít a merénylőjéhöz. A rendőrség vizsgálatot indított. Boda kijelentette, hogy Függő a megszólalásig hasonlít a merénylőjéhez, de azért még sem merte erre a gyanuját megesküdni. Függő határozottan azt mondta, hogy nem ő volt a merénylő.

 

A rendőrség Függőt szembesítette Ulrik Ferencz vaskereskedő segéddel, a ki a baltát eladta és Krammer Teréz cseléddel, a ki látta a merényletet. Ezek kijelentették, hogy bár hasonlít a merénylőhöz, mégsem az. A nyomozás során házkutatást tartottak Függő lakásán, de semmi gyanus dolgot nem találtak. Függő a rablótámadás idejében otthon volt. Ezek után a rendőrség megszüntette Függő ellen a vizsgálatot.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98