Dtum
Login with Facebookk
1903 | November

Gazdasági stratégia a kormányfő programbeszédéből

(Részlet az országgyűlés jegyzőkönyvéből) 

A törvényhozás többi feladataival folytatta, először is a legsürgősebbekkel: az ujonczok és a költségvetési felhatalmazás megszavazásával. Az 1902. évre szóló költségvetést meg kell hosszabbítni 1903 végeig s 1904 elejére is költségvetési meghatalmazást kell kérni. Azután következnék az 1904-iki költségvetés és az új ujonczjavaslat. 

Legnagyobb feltünést keltet az, a mit gróf Tisza István a pénzügyek állapotáról, a tisztviselők fizetésemeléséről és a beruházásokról, végül, a felekezeti iskolákról mondott.
A magyar állam pénzügyi helyzete ma még zavartalan ugyan, de bizonyos, hogy évről-évre romlik, mert állami jövedelmeink emelkedése az utóbbi időben évről-évre kisebb lett, míg a kiadások évről-évre legalább 8-10 millió koronára emelkedtek. Tisza gróf nézete szerint tehát „egyszerűbben s olcsóbban kell szolgálni az ország czéljait, mint a minőkbe lassanként belejutottunk.”
 
Ennek az álláspontnak a következménye –
hogy a kormány a tisztviselők fizetésemeléséről, valamint a beruházásokról szóló javaslatokat visszavonja, mert azok átvizsgálását és módosítását szükségesnek tartja. 

A fizetésrendezés meglesz, de az eddiginél nagyobb körre kiterjesztve, mert a kormány bele akarja venni a választott tisztviselőket és felekezeti tanitókat és tanárokat is.
A terv az, hogy a fizetésemelés valamivel kisebb lesz, mint a hogy eddig terveztetett, de többen fognak benne részesülni. A kormány egyszerre akar végezni a fizetésemelés kérdésével, mert jól tudja, hogy a kinevezett tisztviselők fizetésének emelése után kimaradhatatlanúl ugyis jönni kellene a többi, választott alkalmazottak fizetésemelésének is. S akkor esetleg oly nagy lenne a tehertöbblet, hogy az állam adóemelés nélkül meg nem birná. A kormány tehát először tisztába akar jönni azzal, hogy mibe kerülne ilyen formán a fizetésemelés? 

Egyelőre mindennél fontosabb volna, ha az obstrukczió megszünnék.
Ez esetben az egész nemzetre nézve legnagyobb fontosságú kérdések elintézhetők lennének. S a békére az utóbbi napokban csakugyan elég kedvező kilátások voltak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A katolikus polgári fiúiskola építésének első szakasza A református polgári fiúiskola Honvédelmi minisztérium épülete a századfordulón Nyíri Sándor honvédelmi miniszter
Cikk-ajánló
Odessza lángokban Odessza lángokban
A cári önkényuralom, amelyik népeinek minden jogos kivánságára,...
Mi újság?
Hírek, érdekességek a tudomány és a technika...
Az uj horvát bán fogadtatása Zágrábban Az uj horvát bán fogadtatása Zágrábban
Gróf Pejacsevich Tivadar horvát bán kinevezése után nehány napot...
A római gabonaértekezlet nagyfontosságu határozata A római gabonaértekezlet nagyfontosságu határozata
A Rómában lezajlott nemzetközi buzakonferencia nagyfontosságu...
Botond Györgyi, Saáry Marika és Király Ede a legjobb Botond Györgyi, Saáry Marika és Király Ede a legjobb
Hétfőn és kedden rendezte a BKE a "Magyarország legjobb iskolázója és...
Marsall tábornok londoni tárgyalásának célja Marsall tábornok londoni tárgyalásának célja
A szombati sajtóértekezleten Sumner Welles helyettes külügyminiszter...
A kínai császár fogoly A kínai császár fogoly
Kína törvényes uralkodója a pekingi császári udvarban nagynénje...
A moldvai zsidómészárlások A moldvai zsidómészárlások
A megbukott Averescu-kormány uralmának első napjaiban Moldvában és...
Még Ausztriában is rémuralmat gyakorolt Vajna Gábor, a nyilas belügyminiszter Még Ausztriában is rémuralmat gyakorolt Vajna Gábor, a nyilas...
Tegnap délután kezdték meg a legutóbb érkezett háborús bűnösök...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98