Dtum
Login with Facebookk
1904 | Február

Kis gazda rovat

A galléros galamb

A százakra menő galambfajok közül a legfeltünőbbek egyike a galléros galamb.
Mindenekfelett sajátságos, felfele álló gallérszerű nyaktollazata meglepő, mely a fejet egészen körülveszi; a fej maga is nagyon tollas, úgy, hogy a csőr és szemek is alig látszanak ki azok közül. Nem kevésbbé feltünők azok az aránylag roppant nagy tollak, melyek a lábszárakat boritják, mint egy-egy kis szárny.

Ennek a galambnak különben gazdasági jelentősége nincs, hanem a galambkedvelők mint díszmadarat szivesen tartják.
Tanulságos példa ez a galamb arra, hogy a tenyésző alkalmas kiválasztás és megfelelő gondozás által milyen, az eredeti törzstől elütő válfajokat képes létrehozni, mert hiszen azon ma is félvad állapotban élő galambfajnak, a melytől házigalambjaink származnak, nyakán csak apró sima, lefelé álló tollak vannak, lábszárai pedig egészen csupaszok. 


Vetőfészekcsináló-eszköz 

A nagyszemű bab, de több más növény vetésénél is fontos dolog, hogy az elvetett szemek egyenlő távolságra legyenek egymástól.
Nemcsak a csinossági szempont követeli ezt meg, hanem főkép hogy minden szál növénynek meg legyen a maga kellő táplálkozási területe, itt-ott sűrűn ne essenek egymás mellé, másutt ismét túl ritkán ne álljanak.

E czélra való a rajzunkon látható vetőeszköz.
Felső részét kezünkkel tartjuk, alsó részére pedig rálépünk, hogy így a fogak a földbe hatoljanak. Még pedig előbb kertizsinórral kihúzzuk az egyenes irányt s ezen haladunk aztán tovább az eszközzel. A készüléknek tetszés szerint több-kevesebb foga lehet s azok az elvetendő mag természetéhez képest hosszabbak vagy rövidebbek lehetnek, és sűrűbben vagy ritkábban álhatnak.


Állami tenyészállatok árengedményes beszerzése

A földmivelési miniszter felhivja mindazokat a kik apaállatokat árengedménynyel és állami közvetítéssel óhajtanak beszerezni, hogy kérelmükkel mielőbb, legkésőbb azonban márczius végéig az illetékes állattenyésztési felügyelőkhöz forduljanak.

A miniszter egyuttal figyelmezteti az állattenyésztő közönséget, hogy dijtalanúl többé apaállatot nem engedélyez sem az állami közvetítéssel elhelyezett apaállatok ára fejében elvállalt fizetési kötelezettségeket, egészben, sem részben nem engedi el.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Galléros galamb Eszköz vetőfészek csinálására
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98