Dtum
Login with Facebookk
1904 | Február

A villamosok új-év óta

A kereskedelmi miniszterek, Láng és újabban Hieronymi is kérlelhetetlenűl elrendelték, hogy a főváros villamos vasutjain a kocsik belsejében állni nem szabad. Állni csak a kocsik elején és végén levő perronokon lehet meghatározott számu utasnak, a kocsi belsejében pedig mindenki ülhessen, nem pedig állva tegye meg az útját, a lelógó szijakba kapaszkodva, a mint eddig az utasok jókora részével megesett.

A villamos kocsik látványossága volt eddig a nagy ablaktáblákon keresztül a mindkét nembőlvaló állongók sötét és kapaszkodó tömege. Új-év óta nincs már álló utas a kocsi belsejében. A rendőrök ott vigyáznak az utzákon s ha a kalauz többet fogadott be, mint a mennyit szabad, fizet százkorona büntetést; ha valaki a kalauz figyelmeztetésére mégis feltolakodik, szintén fizet ugyanannyi birságot, ha van miből.

Egy kicsit szokatlan, hogy a legkevésbbé sem zsúfolt kocsikra is kiteszik a tilalmi táblát: *Megtelt*, mikor ezelőtt oly itkán tették ki a kocsikra, akármennyien is voltak bennük.

A villamos társulatok a forgalmat úgy intézik, hogy néhol két kocsit csatolnak össze. Csakhogy a második kocsira is kell egy kalauz. A kiadás tehát több. A közönség maga két pártra szakadt. Az egyik úgy tartja, hogy ha fizet, hát ülhessen s a társulatok szép osztalékát ne ő neki kelljen kitiporni a talpalással. A másik rész meg azt tartja, hogy ha ő siet, szivesen állva marad. Ne tartsák vissza a tilalom-táblákkal addig, míg végre olyan kocsi érkezik, mely nincs telve.

Ez a rend különben így van a villamosokon máshol is rég idő óta. Budapest volt az első városok egyike, a hol először építettek villamos-vasutakat föld felett és föld alatt. Akkor még kevés volt e téren a tapsztalat, a villamos társulatokat dédelgették, csak hogy minél hosszabb vonalakat épitsenek. Azóta mindenütt az utasok nagyobb kényelmét is jobban figyelembe vették.

Nagyobb zavart a villamosok uj rendje nem csinált, két hét alatt Budapest közönsége megbarátkozott vele. Tolongás, lökdösés nincs, míg azelőtt nagyon gyakori volt az efféle. Az uj rendet egyébiránt majd a nyári időszak próbálja ki igazában, mikor mindenki a zöldbe igyekszik, s a roppnat tömeg kirándulása és visszatérése aránylag rövid idő alatt történik.

Addig azonban a villamos vasúti társaságok is bizonyára megszaporitják a kocsikat.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98