Dtum
Login with Facebookk
1904 | Június

Állatok etetése

Alig hinné az ember, mennyi baj van némely állat etetésével az állatkertekben s pedig rendesen a legdrágábbakkal, legnehezebben megszerezhetőkkel, a melyek elpusztulása nagy kár volna.

Egyik-másik óriási kígyó példáúl hetekig, hónapokig nem eszik, csak összecsavarodva hever jól fűtött ketreczében és még csak a szemét se mozditja meg, a mint a tengeri nyulat, galambot, vagy mást beeresztenek hozzá, hogy megegye. Ha aztán nagyon soká így tart a dolog, végre erőszakos etetéshez, töméshez kell folyamodni.

Ezt pedig úgy csinálják, hogy 8-10 ember kinyujtóztatja s ölébe veszi a lomha óriást, egy pedig három nyulat fűz föl egy bambusznád szálra s ennél fogva a nyulakat szépen betolja a kígyó torkába.

A néha több mázsás óriás teknősbékákkal is sok a baj. Ezek salátát és káposztát kapnak, de mivel ezen növények még sem olyanok, mint a Gallopagos szigetek füve, a honnan az óriások származnak, hát nem is esznek belőle elegendőt, mert nem igen izlik nekik, aminek az lenne az eredménye, hogy végre is elgyengülnének és elpusztulnának.

Hogy tehát ennek elejét vegyék, lóhúst őrölnek meg s ezzel kenik be a salátát, hogy táplálóbb legyen.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Óriáskígyó Óriásteknős
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98