Dtum
Login with Facebookk
1904 | Május

Egy jegyes pár halála

Megrázó eset történt május 26-ikán Nyíregyházán, egy fiatal jegyes pár erőszakos halála. Az uri rendből valók mindketten. A vőlegény lelőtte fiatal, szép menyasszonyát, aztán magát végezte ki. Nem bírják megfejteni, hogy mi okozhatta a vőlegény vérengzését.


Szabó Lajos, 27 esztendős városi tisztviselő, néhai Szabó Dávid megyei főorvos fia jegyben járt a tizenhét esztendős Kertész Jankával, egy nyíregyházi uri család feltűnő szép leányával. Május 25-ikén még együtt voltak Debreczenben, a hol a leány édesanyjával megvette kelengyéjét. Este visszatértek s a nyíregyházi színházban szórakoztak.

 

Szabó Lajos másik reggel virágbokrétát rendelt mennyasszonyának, azután kilencz óra tájban meglátogatta jövendő sógorát, Eltscher tanárt. Ott találta menyasszonyát. A fiatalember egyedül maradt vele s néhány perczczel később megtörtént az írtózat.

 

Csak sejtik, hogy a vőlegény oktalan féltékenységi rohamában támadt a leányra. A házbeliek több revolverlövést hallottak s a mire berontottak, a lövések már mindent elvégeztek. Szabó Lajos két golyótól vérzett: az egyik csak surolta a feje tetejét, a másik pedig szétroncsolta az agyát. Kertész Jankát is két golyó érte: egyik a mellébe fúródott, a másik a füle tövébe. A leány csakhamar meghalt, a fiatalember másfél órával később.

 

Azt hiszik, hogy a menyasszony feltűnő szépsége bódította meg a vőlegényt, habár Kertész Janka jobb kérők közt is neki adta az elsőséget. Ugy hiszik, hogy a szerencsétlen fiatalembert a menyasszonya körül látott udvarlók hozták valami őrületes állapotba.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98