Dtum
Login with Facebookk
1905 | Március

Halász-féle „Corpus-lift”

Aki valaha beteget ápolt, a nagyon jól fogja tudni, hogy a betegápolás amúgy nehéz és kényes tennivalói között a legnehezebb föladatot az képezi, mikor a beteget akár az ágynemű véltoztatása, akár más czélból az ágyból vagy fekhelyéből kiemelni kell.

Vannak betegek, kik betegségük természetéből kifolyólag, pld. hűdés stb. megmozdulni abszolute képtelenek és igy azokat az emlitett okok miatt mindig emelgetni kell, más betegek viszont olyan természetü bántalmakban szenvednek, pld, hashártyagyulladás, lábtörés, stb, hogy a legcsekélyebb aktiv mozgás is óriási fájdalmakat okoz nekik és e miatt úgy fekszenek – sokszor hetekig is – ahogy mondani szokták: mint egy darab fa.

Már pedig a betegápolás első és elengedhetetlen feltételei közé tartozik, hogy a beteg és különösen annak fekhelye a lehető legnagyobb tisztaságban tartassék, evégből és másrészt pedig a természeti szükségletek is megkövetelik, hogy a beteget valami módon rendes fekhelyéből kimozditsuk.

Ez rendesen ugy szokott megtörténni, hogy két-három ember megfogja a beteget és ilyen módon emelgetik egyik ágyból a másikba, vagy bárhova.

A legnagyobb óvatosság és gyakorlat mellett sem lesz elkerülhető, mint a tapasztalat igazolja, hogy igy a betegnek felesleges fájdalmakat ne okozzunk. Sokszor pedig az emelés okozta rázkódtatás által határozottan és pedig legjobb akaratunk ellenére is, ártunk a betegnek.

Egy lábatörött egyénnek példának okáért a hordágyra és onnét a műtőasztalra való elhelyezése mellett megeshetik, hogy a véletlen vagy egy és más körülmény folytán az eltört és éles csontvégek a lágyrészeket, setleg a véredényeket is megsértik és igy a beteg még az eredeti sérülésnél is sulyosabb esetleg végzetes kimenetelű ujabb sérüléseket szenved.

Ennek elkerülésére sok mindenféle készüléket hoztak már forgalomba, különösen Német- és Angolországban, melyek arra valók lettek volna, hogy velük vagy általuk a beteget eredeti fekhelyéből könnyen, lehetőleg rázkódtatás nélkűl megemelni és elszállitani lehessen.

Azonban a legtöbb készülék részint költséges és nehézkes volta, különösen pedig czélszerütlensége miatt gyakorlatilag alkalmaztatásra sehol sem talált.

Örömmel jelenthetjük most, hogy egy egyszerü magyar iparosnak, Halász Ignácznak – ugy látszik sikerűlt a problémát megoldani, amennyiben olyan készüléket szerkesztett, melyet ő „Corpus-lift”-nek (testemelő) nevezett el, mely minden követelménynek megfelel.

A készülék könnyen szállitható és ami a legfőbb, egyetlen személy, akár egy gyenge nő által is kezelhető, mivel az emelő-szerkezet elmés elhelyezése folytán a beteg testsúlya 4-5 kg-ra redukálódik.

Az ápoló egyszerüen a beteg alá helyez két e czélra készűlt lapot, azokat bekapcsolja az emelő-szerkezetről lelógó kötelékbe, azután egy kerék forgatása által megemeli a beteget, az aktus alatt a beteg szemernyi rázkódtatást sem szenved.

A keréknek visszafelé forgatása által azután a beteget ismét leereszti, a lapokat alóla kihuzza és az aktus be van fejezve. A készüléket akár különállóan, akár a betegágyra erősitve is lehet használni, vele a beteget hordágyról az ágyba, vagy ismét a műtőasztalra és onnét vissza lehet szállitani.

A budapesti önkéntes mentő-egyesület igazgatója Dr. Kovách Aladár, kinek Halász „Corpus-liftjét” bemutatta, nagyon elismerőleg nyilatkozott a készülékről.

Kivánatos lenne, hogy kórházakban, hol gyakran kell a betegeket egyik helyről a másikra szállitani, de gyárakban is, nagyobb munkatelepeken is, hol többször fordúlhat elő baleset, a Halász-féle „Corpus-lift” alkalmazásba vétessék, sőt magánlakásokban is, hol nehéz betegek vannak.

A készülék olcsósága folytán könnyen és nagyon czélszerüen alkalmazható. Miután azonban magyar találmányról van szó, mely mellesleg mondva szabadalmaztatva is van, ismerve a mi viszonyainkat, attól kell tartanunk, hogy az illetékes körök idegenkedéssel fogadják majd az elmés szerkezetet fogadni, mert régi divat az már nálunk és ugylátszik egyhamar nem is lesz másképen, hogy nekünk csak az a jó, ha mindjárt rossz is – ami külföldről származik.

Pedig a Halász-féle „Corpus-lift”, melyet ábráinkon láthat az olvasó, megérdemli, hogy pártolásra találjon.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A beteglift magában A beteglift beteget emelve
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98