Dtum
Login with Facebookk
1905 | Október

Vásáros kofák szerencsétlensége a Dunán Budapestnél

Október 10-ikére virradó éjszaka nagy szerencsétlenség történt Budapestnél a Dunán. Az „Aluta” nevű vontatóhajó az Erzsébet-hid alatt összeütközött egy gyümölcsös bárkával, mely a kedd reggeli hetivásárra jött a fővárosba.

 

A bárkán 18 kofa tartózkodott. Ezek közül négy belefult a vizbe, hat sulyos állapotban a Rókusba került és többen eltüntek, a kiknek sorsáról a késő éjjeli órákban mit sem tudtak. A szerencsétlenűl járt vásárosok Sziget-Monostor dunaparti községből valók.

 

Kilenczedikén este fél nyolcz órakor 18 gyümölcsárus kofa közös bárkára ült, hogy áruját elhozza a fővárosba. A bárka rendesen úszott le a Dunán. Végczélja a központi vásárcsarnok előtti rakodópart volt, a hol ki akart kötni.

 

Az éjszaka sötétjében azonban váratlanul sulyos szerencsétlenség érte. A bárkával szemközt jött „Aluta” nevű vontatóhajó, a melynek Porszász Lajos a kapitánya, az Erzsébet-hid alatt, a bécsi állomás közelében nekiment a bárkának, azt derekán kettéhasította.

 

Velőtrázó sikongás hallatszott. A kofák egy része a bárkának egyik felével együtt a vizbe esett. A partról több járókelő és a sarki rendőrök hozzáláttak a mentéshez.

 

Értesitették a mentőket, a kik nagy készenléttel vonultak ki a helyszinére. Az éjszakai közönség és a rendőrök főgondja arra irányult, hogy az el nem merült bárkarészt a rajtalevőkkel együtt partra húzzák, a mi sikerült is.

 

A mentők hozzáláttak a vizbefultak megmentéséhez. Hármat: Koncz Gábornét, Pap Gábornét és Széchény Nánit holtan húzták ki a vizből. Szalay Kálmánt, Makay Józsefnét, Kiss Esztert, Szikoránét, Zajácz Istvánt eszméletlen állapotban vitték be a Rókusba.

 

Négy asszony eltünt s valószinű, hogy ezek szintén halálokat lelték a vizben.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98