Dtum
Login with Facebookk
1906 | December

Írók karácsonya.

Bizalmas, vendégszerető hajlék, fenkölt szivű háziasszony, költői lelkületű házigazda, aztán jó öreg bútorok a szobában, középen kerek asztal, körülötte költők, írók, publiczisták s hogy a költőisége se hiányozzék ennek a nyájas, kedves milieunek, egy lehelletszerű, légies leányka, a ki ott mozog az ő földöntúli finomságával ebben a kis körben, hol a lelkek ritka összhangban találkoznak egymással.

 

Íme ilyen kép elevenedik előnkbe a multból, karácsony ünnepének előestéjén. Egy év hiján hatvan év előtt a magyar írók kisded táborának is volt egy emlékezetes összejövetele a szeretet ünnepén. Egyszerű, meghitt ünnep volt ez, de varázst árasztott és melegséget sugárzott maga körül.

 

1844-ben, Vachott Sándor kecskeméti utczai lakásán volt a magyar íróknak ez az emlékezetes összejövetele. Nyoma sincs már az egykori háznak, lakói is egyenként elköltöztek belőle s azok is, a kik átlépték küszöbét és kellemes perczeket töltöttek valaha benne, rég porladoznak ismeretlen helyeken. Csak az emlékezés idézi vissza az elmúlt órák egy-egy halvány. Elmosódó jelenetét régi reminiszczencziák fátyolképében.

Ott, hol a Wenckheim-féle hatalmas bérpalota áll a Kecskeméti-utczában (ma 2.sz.a.), volt 1844-ben a tragikus végű Vachott Sándor lakása, ki gyönyörű, ifju nejével, a később ismert nevű írónővel, itt alapította meg házi tüzhelyét. Az ifju írópár vendégszerető modora, finom szelleme, nemes lelkülete a magyar írók legkiválóbbjait vonzotta kőrükbe.

 

Vörösmarty, Petőfi, Lisznyai, Bajzs, Erdélyi János, Deák Ferencz, Kuthy Lajos, Eötvös József, Kazinczy Gábor, Laborfalvi Róza látogatták leggyakrabban a népszerű házaspárt. Ők voltak jelen 1844 karácsony estéjén is, mikor Vachotték bizalmas jellegű házi összejövetelt rendeztek. Pest utczái ezekben az órákban hóval voltak beborítva, alig itt-ott égett egy-egy lámpa s az emberek nagy része is családi körben töltötte az ünnepestét.

 

Mindenütt csend, némaság uralkodott a félreesőbb utczákon, akár csak ma a vidéki városokban. Petőfi ebben a hóförgeteges időben, magas szárú csizmájában, zsinórozott atillával, vagyis comme il faut szalonképes öltönyben iparkodott a Kecskeméti-utcza irányában Vachotték lakása felé. Elsőnek érkezett a vendégszerető házhoz s ezt a sietségét érthetővé tette Vachott Etelka, ki akkor ott lakott bátyja házánál s a Petőfi érdeklődését rendkívül felköltötte.

 

Épen a karácsonyfa díszítésre ért oda, mikor együtt látta Vachottékkal szorgoskodni a tizenöt éves Etelkát. Színes csillagokat aggatott a Vachott a karácsonyfára, Petőfi mellette segédkezett s nagy figyelemmel kisérte a csillagok elhelyezését. De még jobban érdeklődött a mellette álló Etelka, a ki alig tudott hova lenni a pirulástól, mikor évődtek vele, hogy számára készülnek azok a csillagok s ime, most csak választania kell s a csillagja rögtön ölébe hull.


Huszonkét éves ifju volt Petőfi ebben az időben s habár versei kifejlett egyéniséget mutattak, társaságban, hölgyek körében meglehetős elfogultsággal viselkedett. Ám azért alig tudott betelni a Vachott Etelka nézésével, ott sürgölődött állandóan körülötte s mikor a karácsonyi kalács készítése a konyhába szólította, akkor is nagy lopva utána ment, betekintett titkon a konyhába és gyönyörködött a bájos ártatlan leánykában.

 


Lassanként megérkeztek aztán a többi vendégek is. Az elegáns Kuthy Lajos télviz idején egy szép élő csokorral lepte meg a hölgyeket, Vörösmarty szivélyesen köszöntötte a háziakat s így jöttek egymás után a többiek, köztük Laborfalvi Róza, az akkor már ünnepelt művésznő. A társaságot nem kellett nagyon szórakoztatni, csakhamar megtalálta mindenki a magának való társat s pár pillanat mulva olyan eleven élet uralkodott a barátságos szobában, mintha legalább is napok óta időzött volna együtt a társaság.

 

Irodalom, művészet, politika, szinház, sajtó mind szóba kerültek s a Vörösmarty nyugodt egyénisége adta meg a tónust az érdekes társasághoz. Ekkor Lisznyai Kálmánnak az az ötlete támadt, hogy míg a karácsonyfát meggyujtják és a vacsora kezdődik szavaljanak. A választás egyhangúlag Laborfalvi Rózára esett, a ki engedett a közóhajnak és Vörösmarty felé bókot hajtva, belekezdett nagy hatású költeménye, az „Árvizi hajós” elszavalásába.

 


A figyelmes háziasszony ekkor, hogy vendégei figyelmét elvonja a vacsorakésedelmezéséről, emlékkönyvet vett elő és megkérte Eötvöst néhány sor írására. A „Gondolatok” költőjének ekkor szülemlett meg ez a szép karácsonyi vonatkozású emléksora, mely azóta összes gyűjteményeiben benne foglaltatik. Eötvös ezeket írta:


Isten, mikor meglátogatá földünket, nem villámok közt tünt fel az embereknek, nem hegytetőn, ragyogó sugaraktól körülvéve: egy anya karjai között mosolygott a pásztorok adományainak s ez vala a legszebb, legszentebb oltár a világon.

 

Eötvös után a könyv Petőfihez került, kinek szintén kellett néhány sort írnia. Petőfi sem kérette sokáig magát, tollat fogott és a következő versecskét rögtönözte Vachottnéhoz:


„Tudom, mint boldogítod férjedet;
De szinte kívánnám, hogy azt ne tedd:
Ne olyan nagy mértékben legalább.
A fájdalomnak csalogánya ő,
Mióta boldog, hangja ritkán jő,
Gyötörd, hogy halljuk bús dalát.”

Irtak utána a többiek is s mikor Lisznyai Kálmánra került a sor, az elmés palócz nem utasította vissza Vachottné kérését, de a társaság nagy derültsége között megjegyezte, hogy ő éhes s szeretne már asztalhoz ülni. A konyhában sürgős munka folyt még mindig, de már nem kellett soká várakoztatni a társaságot.

 

A karácsonyfa felgyujtása előzte azonban meg a vacsorát. A társaság körbe vette a gazdagon feldíszített fát éljenzéssel fejezte ki tetszését, mikor a gyertyák fényében a sokféle tárgy ott tündökölt. Mindenik jelenlevő számára volt egy emlék elhelyezve, de ezenkívül egy fehér abroszszal letakart asztalon színezett csillagok is voltak kiterítve.

Vachott a karácsonyi babonára hivatkozva külön egy huszonnégyágú csillagot rajzolt a Vachott Etelka számára s a csillag mindenik ágára rákellett a jelenvoltaknak nevöket írniok. A babona abban állott, hogy Vachott Etelka éjjel párnája alá rejti a csillagot s a hajnali ébredéskor láttatlanul az egyik ágát leszakítja.

 

A melyik név lesz az ágra írva, az fog lenni a jövendőbeli férj. Adomáknak, ötleteknek egész sorozata járta, míg a csillag elkészült és a nevek reá kerültek. Csak két ág volt még üresen, melyek közül egyiket beíratlanul kellett hagyni, mert hátha a sors egyelőre nem akar vőlegényt rendelni. -Oda írom majd én a nevemet! – szólalt meg egészen váratlanul Petőfi s leült a karácsonyfa alá és az üresen maradt papírra neve aláírásával a következő sorokat jegyezte:


Ha e sötét betűk, a miket itt leírok,
Lennének a balsors, mely tán téged ér,
Elvetném tollamat, s nem írnék, bár ha lenne
Minden vonásomért egy-egy ország a bér.


Vérvörös lett Etelke, mikor a sokat mondó sorokat elolvasta s csak néma kézszorítással tudta tetszését nyilvánítani. De még jobban zavarba jött, mikor Lisznyai az imént írott papirlapot a társaság éljenzése között felolvasta. Most már a vacsora is megkezdődött s mindenki helyet foglalt.

 

A véletlen úgy rendezte, hogy Petőfi Etelke mellé került és szőhette azt az eszményi gyöngédséggel kezdett regényt, mely egész lelkét betöltötte. Éjfél után egy óráig tartott az együttlét, ekkor Vörösmarty felemelkedett s magyar szokás szerint boldog ünnepeket kívánt és bucsuzott. Utána a többiek is egyenként elbucsuztak, Petőfi maradt legutoljára, ki az ajtónál így szólott Etelkához:


-Vigyázzon ám a csillagra, mert reggel itt leszek, hogy megtudjam az eredményt.


Másnap reggel azonban hiába jött, mert a csillag különös módon eltünt az Etelka párnája alól. Petőfit nagyon lehangolta a dolog, de rosz hatással volt Vachottékra is, kik valami veszedelem elősejtelmét érezték a csillag megmagyarázhatatlan eltűnésében. A karácsony esti ártatlan játék komoly, megdöbbentő valósággá vált.

 

A csillag eltűnését egy ártatlan, üde,kedves lélek eltávozása követte. A csodaszép, gyöngédkedélyű, hófehér lelkű Vachott Etelka két hét mulva a karácsony esti írói vacsora után meghalt. Épen a legszebb éveiben, ártatlan lelke legragyogóbb tisztaságában ragadta ki a halál övéitől és a legnagyobb magyar költő reményeiből.

 

Tragikus kimulása évek mulva is emlékezetessé tette a hires karácsonyestét. Temetésén ott voltak a Vachottékhoz meghívott irók is s az ekkor feltörő mélységes gyász és kétségbeesés hatása alatt írta Vachott Sándorné évek multán a naplójába:
-„Ezt a karácsony estét s a rákövetkező rettenetes csapást soha, de soha sem fogom elfelejteni.”

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98