Dtum
Login with Facebookk
1906 | Március

Botrány a párisi velodromban

Nagy botránynyal végződött február 18-iki 12 órás verseny a párisi téli velodromban. Délelőtt 10 órakor indították el a versenyzőket és bár a verseny néha-néha érdekes volt, teljességében egyhanguan, unalmasan folyt le. Nem is volt egyéb, mint kilométerek lefutása. Ez és az igazgatóság pártoskodása volt annak oka, hogy az olcsó helyek nézőközönsége sörösüveget, poharakat, székeket dobált a versenyzők közé, ami törhető volt, azt összezúzta, végül pedig egy tüzet is rögtönzött.

 

A botrány a verseny befejezése előtt, a hatodik körnél tört ki, amely körökben dőlt volna el a verseny sorsa. Ingold Schilling, Van der Born és Jacquelin (Walthour párja) elbuktak és a közönség követelte – mint az a verseny folyamán is megtörtént, - hogy a többiek várják be a bukott versenyzőket és hogy a mulasztott távot számítsák be. Az igazgatóság hivatkozva a szabályzatra, melyet sohasem tartott be, ezt megtagadta.

 

A kölcsönös kapacitációnak a vége az előbb megírt eset volt. A versenyzők persze nem soká bírták az ostromot és ki otthagyta a pályát, mások pedig valahogy keresztülmentek a czélon és hosszu tárgyalás után keletkezett az az eredmény:

 

1. Ingold, 2. Thuau, 3. Hansen, 4. Deschamp, 5. Seigneur, 6. Carapezzi.

 

A versenynyel különben a franczia szövetség is foglalkozik. A bukottak közül Van der Born járt  legrosszabbul, mert kulcscsontjáz törte.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Tadeus Robl világbajnok Possert János Löwy Arthur az FKE tagja "Major" Taylor Marshall, a színesbőrű kerékpáros bajnok
Cikk-ajánló
Egyénileg Gerevich és Gözsy dr. csapatban a HTVK győzött a Gömbös emlékversenyen Egyénileg Gerevich és Gözsy dr. csapatban a HTVK győzött a Gömbös...
A HTVK rendezésében szombaton és vasárnap bonyolították le az...
MTK – Törekvés SE 1:0 (1:0) MTK – Törekvés SE 1:0 (1:0)
A két közel egyenrangu, de ellentétes játékstílust játszó csapat...
Nemzetközi gyorskorcsolyaverseny Davosba Nemzetközi gyorskorcsolyaverseny Davosba
Mathiesen három uj világrekordja. (Davos) A szombaton és vasárnap...
Magyarország – Jugoszlávia 0:0 Magyarország – Jugoszlávia 0:0
Vasárnap délután húszezer futballnéző hagyta el szomorúan az...
Göbbels beszéde a Német Nemzetiszocialista Párt nagygyülésén Göbbels beszéde a Német Nemzetiszocialista Párt nagygyülésén
Göbbles dr. propagandaügyi miniszter a Német Nemzetiszocialista...
Nagy sztrájkok szerte a világban Nagy sztrájkok szerte a világban
Öt óriási sztrájk dul végig a világon. Az egyik az angol közlekedési...
A méhek beszéde A méhek beszéde
Többen közülök új, hasonló szagú táplálékforráshoz jutnak. Ilyen...
A folyambajnokság A folyambajnokság
Csütörtökön délután négy óra előtt pár perccel már türelmetlenül...
A horvát-osztrák összeesküvés A horvát-osztrák összeesküvés
Hírt adtunk már arról, hogy valóságos összeesküvés készült a horvát...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98