Teozófia és teozófiai mozgalom

1906 | Március

(Budapest 1905. az Athenaeum irodalmi és nyomdai r.-t. bizománya. Ára 1 korona). Irta Stojits Iván.

Ily czímen Stojits Iván egy kis füzetet irt. A füzet jobbára dr. Hartmann Ferencz művei nyomán készült.

Szerző igen megnyerő modorban, folyékony stylusban, rövid 52 oldalon megismertet bennünket a theosophia alaptanaival s a modern theosophiai irodalommal.

A theosophiai gondolkozás oly régi, mint maga az emberi gondolkozás. Minden korban s minden népnél találkoztunk mystikusokkal, - úgynevezett vatesekkel, prophetákkal stb., a kiket nem ritkán philosophusoknak is neveznek – a kik önmagukba merülnek s a belsejükből előtörő belső fénytől megvilágosodva Istennek s a mindenség dolgainak mélyebb megismerését tanítják.

Egységes theosophiai tanról alig beszélhetni ugyan, de azért alaptételeikben az összes theosophusok többé-kevésbbé megegyeznek egymással. Tanitják a mindenségnek egységét és az altriusmust, a mely theoretikus következménye annak a tételnek, hogy minden dolog, minden lény, minden élet… voltaképpen egy lényegből való.

Ez az altruistikus érzés, az igazi felebaráti szeretet azonban mégsem csupán a gondolkozásnak eredménye, hanem az emberi lélek legmélyéből tört elő s nyomában boldogság fakad az egyesekre és az egész emberiségre.

A theosophiai gondolkozás s így az a vázlatos rendszer is, a melyet Stojlits Iván ismertet kis füzetében, mélységes ethikai felfogásról tanuskodik s a mindenség dolgait s az emberi életet nem a tündöklő, tünékeny látszat, hanem a belső erkölcsi tartalom szerint értékeli legközelebbi rokonságot mutat Buddha és Krisztus tanitásaival, a nélkül azonban, hogy a positiv vallások formáit és positiv dogmáit elfogadná.

Isten van mindenütt s Isten nyilatkozik meg a mindenség minden dolgaiban, - s az ember szivével és eszével megismerheti Istent, a legfőbb jót: minden jónak, igaznak és szépnek kútforrását, és az ember megérheti önmagának isteni rendeltetését is: az embernek az a feladata és rendeltetése ezen a világon, hogy Isten utain vándoroljon.

„Legyen lelkedben szeretet és akkor tégy, a mit akarsz.” Ez az emberi életnek rendeltetése, értelme és czélja. S aki ezen a úton halad, elérkezik az istenséghez.

Mélységes bizalom és hit az élethez és tiszta erkölcsi felfogás jellemzik a theorophiát, a mely mintegy közbeeső helyet foglal el a vallás és a philosophia között, úgy azonban, hogy mégis inkább vallásnak, mint philosophiának kell tartanunk; paradoxonnal a theosophiát vallásos philosophiának vagy philosophikus vallásnak is nevezhetjük.

A mindkét művelt világrészben megindult theosophiai mozgalom nagyobbszabású propagandát csinál ennek az erkölcsi vallásnak s hiszi, hogy megvalósíthatja az emberiség szellemi és erkölcsi újjászületését, a mely ujjászületéssel kezdetét venné az emberiség culturális életében a várva várt aranykorszak.

Örömmel üdvözöljük az idealistikus iránynak ezen legújabb kis irodalmi termékét a magyar irodalomban s azt mindazoknak melegen ajánlhatjuk, a kik a bennünket igazán érdeklő problémákkal, a lét és élet nagy problémáival, szeretnek foglalkozni s a kiknek az örök problemák által nyugtalanított lelke a sziv-sugallta tanitásokban megnyugvást keres.

Dr. Bárány Gerő

Megosztás:

A teozófia

Kántor Judit

A Palas Nagylexikon meghatározása szerint:

(theosophia), istennek és az isteni dolgoknak mélyebb ismerete; a teologiától és bölcsészettől különbözik annyiban, hogy a T. állítólag mélyebben behatol a mélységes titkok ismeretébe, közelebbi viszonyba lép istennel s az isteniekkel, képesítvén erre a T. hiveit a belső világosság, melyben rendkivüli módon részesülnek, a kedélyvilágba való elmélyedés, a közvetlen isteni kijelentés. Ezért a T. a különféle misztikus irányok és rendszerek gyüjtőneveként is tekinthető. Az utóbbi pár század kiválóbb teozofusai: Böhme Jakab, Weigel J., Swedenborg, Ötinger, St.-Martin, Baader.

A teozófia kifejezés szó szerinti fordításban „isteni bölcsességet” jelent – vagyis azt a tértől és időtől független örök igazságot, ami minden tudásnak és szépségnek egyedüli forrása.

Mivel a filozófia, a vallás, a tudomány és a művészet mind ebből táplálkoznak, ezért ezek lényege azonos, különbségeik csak a gazdasági- és társadalmi rendszerek eltéréseiből fakadnak. Vagyis lényegében ezen irányzat követői azt állítják, hogy valójában nincs különbség a vallások, filozófiák, stb. között, mind ugyanazt mondják, csak mindig az adott kor és társadalom gondolkodásmódjának megfelelő nyelvi és képi formában.

Bár jelentése „isteni bölcsesség”, az isten fogalma itt semmiképpen nem egy megszemélyesített, „emberarcú” formát jelent, hanem az általában vett bölcsességet, az Abszolútumot, az örök törvényt. Egyszerre jelenti minden dolog egységét és az egységben megnyilvánuló különbözőségeket.

A teozófusok álláspontja szerint minden dolog lényege azonos, így a világban minden létező között testvériség áll fenn. Ezért javasolják az ún. „teozófus-életmódot”, ami az önzetlenségen alapul; véleményük szerint azt kell tennünk, ami a lehető legtöbb létezőnek a lehető legjobb.

A testvériség lapalevét tartják a teozófusok az egyetlen rögzített szabálynak – a megvalósítás módjait, vagyis magukat a cselekvéseket mindenkinek szabad belátására bízzák.

Hogy a mindennapi döntéseket megkönnyítség, megfogalmaznak néhány alapelvet. Az egyik a végtelen élet elve, ami azt mondja ki, hogy az ember igazi lényege halhatatlan, a reinkarnációk sora csak a periodicitás megnyilvánulása.

A másik elv a hatás – visszahatás elve, melynek megimerése és alkalmazása lehetővé teszi, hogy életünket tudatosan irányíthassuk. Lényege, hogy minden tettünknek vele egyenlő mértékű és jellegű következményét kell viselnünk életünkben (vagy a következőben).

A teozófia tehát nem a hitben fejezősik ki első sorban, hanem a megismerésen keresztül megnyilvánuló bölcsességben és cselekvésben.

Bár a fogalmat már az ókorban is ismerték, valójában csak az 1800-as évek végén vált széles körben ismertté. Ekkor alakult ugyanis (1875-ben) a Teozófiai Társulat New Yorkban, Heléna Petrovna Blavatsky (1831-1891) és Henry Steel Olcott (1832-1907) vezetésével, azzal a céllal, hogy „a válságba kerülő emberiséget, az anyagiságba belefeledkezett emberi kultúrát az ókori, szellemibbnek tekintett bölcseletek, de főként a keleti vallások segítségével újítsa meg”.

A teozófia aztán hamarosan a legjelentősebb okkult mozgalommá vált a XIX. század történetében.

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!