Dtum
Login with Facebookk
1906 | November

Leltározás a párisi templomokban

Az egyház és állam szétválasztásáról szóló törvény végrehajtásának egy inkább zajos, mint fontos epizódja folyik le Francziaország szerte.

 

Az állam hivatalos közegei sorra járják a templomokat és leltárt vesznek fel az ott talált egyházi vagyonról. Ez az eljárás nagyon sérti a katholikusok hitbuzgóbbjait, mert a templomok profanizálását látják benne.

 

A papság ugyan beéri ünnepein tiltakozással, de a hívek többet is tettek: hangos zavargásokat támasztottak. Több templomban megrohanták a tisztviselőket s egyiket-másikat hatalmasan elverték, több helyütt belülről barrikádokat emeltek a templom vagy a sekrestye bejárata elé s valóságos ostrommal kellett a rendőröknek bejutni.

 

Volt olyan hely is, a hol a tűzoltók kergették ki vizipuskával a templom belsejéből a zavargókat. Rendőrség közbejötte nélkül nem sikerült a dolog sehol; a botrányok aligha szolgálnak a hitbuzgó emberek épülésére.

 

Egyik Párisból kapott eredeti fölvétel után készült képünk egy párisi templom kapujának hivatalos feltörését mutatja be Lépine rendőrfőnök személyes vezetése alatt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Egy párisi templom kapujának hivatalos feltörése Notre Dame
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98