Dtum
Login with Facebookk
1906 | Szeptember

A kit más helyett lőttek agyon

Megrázó eset játszódott le a napokban. Svájcz egyik az idegenektől nagyon látogatott helyén, egy interlakeni szálloda éttermében. Egy párisi öreg úr áldozatul esett egy orosz forradalmárnő fanatizmusának azért, mert szerencsétlenségére feltűnően hasonlított Durnovo orosz miniszterhez.

 

Az esetről a következő részleteket jelentik Interlakenből: A Jungfrau-szállodában augusztus hó 14-ike óta lakott egy 73 éves öreg úr, a ki az idegenek névsorában Müller Károly Párisból néven szerepelt. Müller, a ki már évek óta rendes vendége a szállodának, ezuttal harminczöt éves fiát is magával hozta.

 

Öt nap előtt a szállodába egy orosz férfi és hölgy érkezett, állítólag Stockholmból és *Stahov és neje* néven írták be magukat a vendégkönyvbe. A férfi aug. 31-én hátán a kirándulók által viselni szokott zsákkal távozott és még nem tért vissza.

 

Az állítólag Stachovné aznap délután egy órakor az étkezésnél egyszerre csak revolvert rántott elő és rásütötte Müllerre, a ki halálosan megsebesült és néhány órai kínlódás után meghalt.

 

A gyilkos nő, egy 22 éves szőke aszszony ellenkezés nélkül hagyta magát letartóztatni és azt állította, hogy a kit megölt, az nem Müller, hanem Dornovo orosz miniszter és hogy politikai okokból ölte meg. A gyilkos nő valódi neve nem okokból ölte meg.

 

A gyilkos nő valódi neve nem Stachovné és kétségtelenül az orosz terrorista párthoz tartozott. Az a férfi, a ki előbb eltávozott a szállodából, bűntársa.

 

A gyilkosság ugy az Interlakenben időző idegeneket, mint a városka lakosságát nagyon felizgatta.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98