Dtum
Login with Facebookk
1907 | December

Brüsszel, mint tengeri kikötő

Brügge, a szárazföld belsejében fekvő város után most Brüsszelt akarják a belgák tengeri kikötővé tenni.

Brüsszelt népessége és nagy kereskedelme, valamint igen fejlett ipara miatt már a XVI. században egy csatorna által a Rupel folyón és a Seldén át a tengerrel kötötték össze. Ez a csatorna 28 kilométer hosszu, de csak 3.2 méter mély és 7.25 méter széles, ugy, hogy csak kisebb hajók járhatnak rajta. 

Ezért Brüsszel városa, a csatorna melletti községek és maga az állam bizottságot küldött ki, hogy tanulmányozza egy nagyobb csatorna épitését, amelynek segitségével Brüsszel városát közvetlen a tengerrel lehet összeköttetésbe hozni, ugy, hogy valódi tengeri kikötőváros legyen.

A költségeket 24 millió frankban állapitották meg.
A csatorna 5.5 méter mély és 18 méter szélességű lesz és már a jövő évben megépitik.


Érdekes, hogy az egész csatorna falát téglából rakják ki, hogy partcsuszamlás s aláomlás ne támadjon és a leggyorsabban járó hajók is bizton közlekedhessenek.

Brüsszel mellett két öblöt készitenek, az egyiket nagy hajók részére, ez Lieken mellett lesz és vasut köti majd össze a serbeki állomással; a másikat kisebb hajóknak, közvetlen Brüsszel városa mellett, Tour et Taxis pályaudvar környékén.

Mind a két kikötőhelyen a legmodernebb rakodó-gépeket, elevátorokat és más efélét állitanak föl.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98