Az emberiség gondolkodása, hangulata és izlése napról-napra változik. A realizmus fejlődésével az ember öntudatlanul is törekszik a világpolgáriasság felé s ma vagy holnap oly szokásokat sajátít el, a melyek még tegnap ismeretlenek voltak előtte. Ezt a gondolat - hangulat - és izlésváltozást , ezt a szenvedélyes törekvést minden után, a mi új és szokatlan, ezt az utánzását mindennek, a mi idegenszerű, - nevezzük divatnak.

A divat nem csupán az öltözködésben, hanem általában az élet minden jelenségében – a legnagyobban úgy, mint a legparányibban – egyaránt megnyilatkozik. Művészetben, beszédmodorban és mindenben folytonosan az új, eredeti formákat keressük és azokat utánozzuk.

A közhasználatban azonban a „divat” szót rendesen csak az öltözködés módra alkalmazzuk; mert bizonyos, hogy a divat a legintenzivebb módon a ruházatban jelenik meg előttünk. Ez természetes is.
A kortársakban mindenkor túlnyomó a közös ízlés és jellembeni vonás. Ez a közösség állapitja meg a kor szellemét, s a szerint fejlesztik a divatot és így válik a divat nem az egyesek , hanem a korszakok jellemének kifejezőjévé.

A XVI. Században az olasz izlést követte az egész művelt világ. Olaszországból indult ki ekkor minden szép és jó, a melyek könnyen meghódították a lelkes emberiséget, mikor még a levegőt is üdeséggel telítette a nagyszerű renaissance újjáélesztő szelleme. S divatja mutatja , minő gazdag volt ez a korszak minden tekintetben.

Egy századévvel később a spanyol nép elhatalmasodik a kontinensen és dominál a vizeken. Kétségkivül Spanyolországot bámulja egész Európa s ekkor ötlik szemébe sok minden, a mi megtetszik izlésének. Így lép föl a XVII. században a czeremóniás spanyol divat, a mikor az öltönyök ép oly feszesek, mint az emberek érintkezési modora.

A következő század már a franczia gloirenak kedvez. Frankhon rohamosan emelkedik fölfelé, föl egészen Napoleonig. A franczia túlraffinált izlés tág térre terjeszti ki a rokkoko körét, a mely kis helyre roppant sokat akar koncentrálni, mintha azt jelképezné , hogy Párisban kell a világ összes ereinek összefutni…

A XIX.és XX.század embere aztán józan intelligencziával vesz példát a flegmatikus angoltól sokat érő szerénységben, nemes egyszerűségben. Az angol formák a férfidivatban napjainkig az egész világon kizárólagos tért hódítottak, s velük lekerült ruházatunkról minden dísz, minden sallang.

Pedig a XIV.század végén és a XV.század elején még épen az angolok ruházata volt az, a mely a pompa és pazarság legmagasabb fokát érte el, úgy hogy 1363-ban az angol parlament hét törvénynyel szabályozta a férfiak viseletét a szolgáktól kezdve egészen a lordokig.

A művelődés a mai napig régen megtanította már a férfiakat arra, hogyan kell minél egyszerűbben, ízléssel öltözködni, míg ugyanilyen arányban a nők öltözete emelkedett pompában, díszítésben , drágaságban.

Míg a férfivilág élénk izgalommal figyelte a divatirányító walesi herczeg – ma VII.Edvárd angol király – minden lépését, minden mozdulatát, addig a nők, a kikben inkább a külsőségek iránt való fogékonyság tökéletesbedett, a francziás izlésnek hódoltak meg, a mely arra törekszik, hogy az emberi test alakját minél jobban kiemelje.

Károlyi Gyula.