Dtum
Login with Facebookk
1907 | November

Edison a műtermében

A nagy feltaláló, akinek már annyi korszakalkotó találmányt köszönhetünk, most ismét nagy művet hozott nyilvánosságra: olyan villamos akkumulatort talált fel, amely rendkívül csekély sulya mellett annyi villamosságot tud felhalmozni, amennyi egy kocsi hajtására hónapokig elegendő.

Elképzelhető, hogy az ilyenféle gépet mennyi mindenféle czélra lehet fölhasználni s ami első sorban lényeges, a találmány – ha teljesen beválik a gyakorlatban – reformálni fogja az utca közlekedését. Egyelőre ugyan – mondja Edison – az uj villamos akkumulatorokkal felszerelt gépkocsikat csupán teherszállításra lehet használni, miután olyan szédületes sebességgel nem haladhatunk velük, mint a benzines automobilokkal.

Miután azonban a teherközlekedés sokkal jelentősebb a kereskedelem és a jólét szempontjából, mint a személyszállítás, azért valósággal forradalminak mondhatjuk az uj találmányt, különösen ha olyan olcsó is lesz, ahogy Edison állítja.

A nagy esemény hirével kapcsolatban bemutatjuk olvasóinknak a világhírű tudós képét, amelyet egyik amerikai megbizott fényképészünk készített a nagy feltaláló laboratóriumában. Mert Edison jóformán mindig műtermében tartózkodik. Folyton dolgozik. Képes napokig dolgozóasztala mellett ülni, alvás nélkül. Ha kifárad, egy félórát automobilozik óriási parkjában, a levegő felfrissíti az agyát és azután ujra hozzáfog a munkához.

Egy nagy csomó mérnök és vegyész dolgozik a laboratóriumában, amely olyan nagy, mint egy budapesti gyártelep. Persze saját gyára is van Edisonnak, ahol csakis az ő találmányait gyártják és próbálják ki. Mert Edison csak akkor bocsátja ki az uj talámányát a nagyvilágba, ha már gyakorlatilag, nagyban is kipróbálta.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98