Dtum
Login with Facebookk
1908 | Július

A szombathelyi tifuszjárvány

Szombathelyen, mint ismeretes, járványszerűen lépett fel a tifusz.

A betegség következtében a hatóságot a legmesszebb menő intézkedéseket tették meg, hogy a bajt lokalizálják s megszüntessék. A vizvezetéket – miután a baj keletkezését ennek tulajdonították – lezárták s a viztartályokban egy héten át naponta 10 mm. meszet helyeztek, hogy a vizben levő kártékony baktériumokat megöljék.

A minisztérium egy egészségügyi felügyelőt küldött a járvány helyére s annak irányitásával az óvóintézkedéseket megtették. A nagyszámu megbetegedések ugy megremitették a lakosságot, és a ki csak tehette, a városból elköltözött. A meglevő kórházban pedig a betegeket elhelyezni nem lehetett, a városi hatóság a tornatermeket rendezte be járványkórháznak, s midőn ez is megtelt, az ujonnan épült kulturpalotából is csinált járványkórházat.

Természetes, hogy ápolónőkről is kellett gondoskodni. A városnál, s magánfeleknél legalább száz ápolónő volt Szombathelyen, Budapestről, Pozsonyból, Bécsből és Gráczból.
Az ápolónők iránt általános elismeréssel voltak a szombathelyiek, mert az ezek feláldozó s veszélyes hivatásukat mintaszerű kötelességtudással teljesítették.

A kötelességtudó ápolónőknek egy részét itt mutatjuk be olvasóinknak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98