Dtum
Login with Facebookk
1908 | Március

A modern nagyvárosok közlekedési berendezéseiről

A nagyvárosoknak rendkívüli mértékben való fejlődése a helyi közlekedést fenntartó eszközökre oly feladatokat rótt, melyeknek pl. a régi jó omnibusz egyáltalán nem bír megfelelni. Sőt nem bír semmiféle más közlekedési eszköz sem, ha a szükségessé váló újabb és újabb vonalakat mind az utcza szinén akarnák elhelyezni, mert végre egymástól sem tudnának kellő sebességgel haladni s az utczai közlekedést is lehetetlenné tennék. Ezért újabban közúti vasutak nem az utcza szinén, hanem felette: viadukton, vagy allatta: alagutakban helyezik el.

Egy pár számadat demonstrálhatja, hogy a forgalomnak milyen óriási megnövekedése tette szükségessé a földfeletti és földalatti vasutak épitését. Londonban 1870-ben minden lakosra esett átlagban 27 utazás, 1880-ban már 55, 1890-ben 92, 1900-ban 126 s ma már 250-re lehet tenni a számot.

New-Yorkra a megfelelő számok 118, 182, 283, 320; a növekedés jól mutatja a mind nagyobb terjedelemben kiépülő városi vasutak hatását. Párisban minden lakos évenkint átlag 250 utat tesz vonaton, a metropolitain-on, omnibuszon, hajón é s villamoson, ennek megfelelően aztán nemcsak a metropoltiain alagútjai és viaduktjai szaporodnak napról-napra, hanem pl. az Opera-téren már három földfeletti vasút is vonul egymás felett.

Még meglepőbb viszonyokat találunk New-Yorkban. A 6-ik avenue és 32-ik út keresztezésénél öt vasútvonal van egymás fellett: három a föld alatt, egy a föld szinén s egy földfeletti viadukton.

Ez a helyzet egyébként azoknak a rengeteg munkálatoknak eredménye, melyeket az utóbbi időben New-Yorkban végeztek.

Most épül a „Metropolitain” vagy „Subway”-nak több mint 30 km hosszú vonala négy sinpárral, de 5 év alatt az egész 160 km. hosszú vonal el fog készülni. A „Pennsylvania R. R.” a Hudson alatt épít alagútakat Long-Island vasutaival csatlakozandó; egyébként is egész sereg vizalatti alagút készül New-Yorkban, melyek a város felé mind földalatti vasutakban fognak folytatódni. Végül ott van a villamosvasutaknak óriási hálózata s az „Elevated”-nak nem kevésbbé fontos hálózata.

Ezek után nem csodálkozhatni, ha egy helyen bizony öt vasút is találkozik. A legalsó 16 méter mélységben vonul s kizárólag Pennsylvania R. R. főállomásait köti össze a Long-Island vonalaival, közvetlenül felette van (fémfedéllel elválasztva) a Subway háromsinpáros alagútja.

E felett a Hudson-társaság épít tunnelt a különböző nagyobb vasutak összeköttetésére; a föld szinén halad a tramway két sinpárja, s felette még az Elevated.

Megjegyzendő, hogy mind e vonatok elektromos üzeműek. Nem érdek nélkül való még azt is felemlíteni, hogy e keresztezési pontról nemcsak New-York környékének bármely pontja, hanem az Unió minden városa is gyorsan és könnyen elérhető a nélkül, hogy akár egyszer is más vonatra kellene átszállani.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98