Dtum
Login with Facebookk
1908 | Október

A nemzeti szalon őszi tárlata

A városi embernek a nyár a holt saison, de a földmívesnek, a gazdának és a festőnek, tehát azoknak, kik legközelebbi vonatkozásban állanak a természettel, legfőbb dologidejük a nyár. A természet ingyen modell s könnyebben is megy a munka künn a virágos réten, vagy az árnyas erdőn, mint a fojtott levegőjű műteremben.A képtermes tehát rendesen őszszel a leggazdagabb, a mikor művészeink felvonúlnak nyári munkásságuk eredményével.


Annál feltünőbb, hogy a Nemzeti Szalon őszi tárlatáról a nagy művészgárdának szinte kétharmada hiányzik. Az ismert nevek közül alig találkozunk egynéhánynyal; ezek is – mint Margity Tihamér, Kézdi-Kovács László, Bruck Miksa – jórészt erkölcsi kötelességből vesznek részt a kiállításon, mint az egyesület igazgatói. A többiek, a megállapodottak, a „ beérkezettek” már elkerülik az évnek két hagyományos művészi vásárát, melynek – tapasztalat szerint – legkisebb erkölcsi siker szokott osztályrészül jutni.

 

Most is mintha csak véletlenűl kerültek volna a falakra a Peske Géza, Burger Lajos, Markó Ernő, Pentelei Molnár János, Thein Miksa és – hogy ott végezzük a hol kezdenünk kellett volna – a Mednyánszky munkái. Komoly, halk beszédjüket túlharsogja a fiatalok harczi lármája, mellyel a falakat ostromolják.

 

Az „öregek” csendes, műterem-levegőben fogant novellisztikus álmodozásába vakmerő bátorsággal ujongják bele a maguk plein-air szinfanfárjait, s a régi kiállítók – úgy látszik – nem érzik már jól magukat a szinek és vonalak e titáni lázadása közepette. Elvonúlnak tehát s új embereknek, új irányoknak engedik át a tért. Igy kerültek tulsulyba számbelileg is a Szalon őszi tárlatán a fiatalok.


A sok ígéret közül, mely hol komolynak, hol hit nélkül valónak látszik, akad olyan is, melyre az elismerésből már szép előleget is adott a közönség. Igy Vadász Miklós pompás czeruza- és tollrajzait nemcsak a magyar, de az előkelő párisi lapok is szivesen látják; Tichy Gyula is emlékezetünkben van már néhány jó grafikai munkája révén s ha az eddigi mérték szerint fejlődnek, hamarosan jó csengésüek lesznek a Littkei, Bodnár, Tibor, Márton, Kasnya, Frecskay, Kató, Zádor, Lechner s Kádár nevek is. A tehetségük megvan hozzá, csak a szorgalmuk ne ernyedjen el.


Ime a német nevelesű Kunwald Czézár esztendők szivós tanulmányának eredményével mert csak hazajönni. A fél kiállítás anyaga az ő ecsetje alól került ki. S ha gyűjteményének értéke változó is, komoly rajztudását, arczképeiben a férfias jellemző erőt, tájaiban finom természetmegfigyelését s csendéleteiben művészies izlését bizvást értékelhetjük annyira, hogy hazajövetelét, itthon való letelepedését a magyar művészet nyereségének tekinthessük.


Múzeális becsű kincse is van a kiállításnak:


Munkácsy egy arcképe, az amerikai milliomosnő: Pulitzerné arczképe, melynek végleges kidolgozását, más felfogásban, de ugyancsak a halhatatlan mestertől a milléniumi kiállításon láttuk és csodáltuk.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Munkácsy Mihály Pulitzerné arczképe Kunwald Czézár Dohnányi Ernő arczképe
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98