Dtum
Login with Facebookk
1909 | November

Justh Gyula álláspontja

Elég volt a jóból, én semmiféle koaliczióba, semmiféle további együttműködésbe nem megyek bele. Megelégeltem a dolgot. Ha ilyen új kibontakozási terv csakugyan fölmerült, akkor pártértekezlet elé kell vinni és bárminő következtetéssel járna is, fön kell tartani és kifejezésre juttatni a függetlenségi párt előbbeni álláspontját, hogy ugyanis a közös bank szabadalmát semmi szin alatt sem hosszabbitja meg.

 

Nagy tévedés volna azt hinni, hogy mi (a bank-csoport) eltántorodtunk eddigi álláspontunktól, mi ezután is ragaszkodunk hozzá és addig, a mig az önálló bank kérdése elintézve nincs, illetőleg a kitűzött terminusra való fölállitására megfelelő garancziát nem kapunk, semmiféle parlamenti tárgyalás nem történhetik. A függetlenségi párt ebben az esetben sem a jövő évi költségvetést, sem az ujonczjavaslatokat meg nem szavazhatja. A tavasszal épen én követelem, hogy a párt szavazza meg az ujonczokat a bankra való tekintet nélkül. De ez volt az utolsó eset. Ha ellenzékbe megyünk is, és harminczan vagy negyvenen lennénk csupán, mégis megakadályozzuk az ujonczok megszavazását addig, a mig az önálló bank fölállítását nem biztosítjuk.


- A mostani országgyűlésen, - folytatta Justh Gyula, - még volna idő a választóreform megalkotására és az önálló bank biztosítására is, mert a függetlenségi párt azonnal hozzákezdene a választó-reform tárgyalásához, de ha Bécs még sokáig huzza-halasztja a dolgot, akkor már csak az önálló bankról lehet szó a képviselőházban, minthogy ez terminushoz van kötve.
E nyilatkozatot Justh hivei tetszéssel fogadták és az volt a véleményök, hogy Kossuthot értesiteni kell a csoport kedvéről és fölfogásáról, mert minden jel arra vall, hogy a párt mérsékelt eleme akar most hatni rá.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98