Dtum
Login with Facebookk
1909 | November

Hivatásuk áldozata

A mult héten két magyar orvos lett a hivatásának áldozata.

Az egyik dr. Elfer Aladár, kolozsvári orvos, Purjesz egyetemi orvosprofesszor első tanársegéde, a ki már régen foglalkozik a tifuszbaczillusok vizsgálatával. Évek óta végez kisérleteket, a melyek a tifusz gyors felismerésére irányulnak. A minap egy szerencsétlen véletlen következtében tifuszbaczillusok kerültek a szájába.

A mikor ugyanis a mesterségesen tenyésztett baczillusokat egy szivócső segitségével egyik lombikból a másikba akarta áthelyezni, a gummicsőnek az a vége került a szájába, a mely telve volt tifusz-baczillusokkal. A baczillus-tömeg megfertőzte a fiatal orvost, a ki daczára a gondos kezelésnek, most a halállal vivódik.

Dr. Elfer, a ki a belgyógyászati klinikán tanár-segéd, igen tehetséges ember. Nemrégiben jelent meg egy tudományos munkája s a budapesti orvoskongresszuson is figyelemreméltó előadást tartott.

A másik szerencsétlenül járt orvos dr. Markovinovich Viktor szászvárosi orvos, a ki egy vérmérgezésben szenvedő beteget operált, s eközben ő is vérfertőzést kapott, a melytől halálosan megbetegedett.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Dr. Elfer Aladár Dr. Markovinovich Viktor
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98