Dtum
Login with Facebookk
1909 | Október

Meller L. Egyed

Meller L. Egyed, budapesti bankbizományost, a ki miatt Virág Lajos huszárfőhadnagy (arczképét mult heti számunkban közöltük) agyonlőtte magát, a rendőrség letartóztatta.

 

Meller ugyan nem csinált egyebet, mint néhány száz kollégája, a kik közt sokan vannak olyanok, a kiktől Meller tanulhatna, hogyan kell az emberek anyagi zavarát kihasználva, két-háromszáz percentes kölcsönöket adni.

 

És az a sok ismerős, ismeretlen pénzügynök és uzsorás talán mind mosolyog Meller Egyed ügyetlenségén, hogy mégis hurokra került. Meller ellen a mult héten nem kevesebb, mint tizenhat uj feljelentés érkezett a rendőrséghez.

 

A feljelentők addig nem mertek panaszszal fordulni a hatóságokhoz, mert attól féltek, hogy Meller nevével kapcsolatban az ő nevük is kompromittálva lesz. Inkább hallgattak. Most azonban, hogy egy erlangeni czég: Reiniger-Gebelté és Schall kárára elkövetett többrendbeli váltóhamisítás ügyéből kifolyólag folytatott ellene a rendőrség vizsgálatot, egymás után tették meg ellene a feljelentést.

 

A károsultakat mind az ő ismert módszere szerint csalta meg, különféle összegek erejéig; egyiktől kevesebbet, a másiktól többet csalt ki különféle eljárások czímén. Letartóztatták.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Temetkezés a levegőben Temetkezés a levegőben
Némely embereket nem hagy nyugodni a temetkezés mai módja. Azzel...
Apróságok Apróságok
Mire e sorok az olvasó elé kerülnek. Karinthy Frigyest, a kitűnő írót...
Újabb terhekkel akarják sujtani a szőlőgazdaságot! Újabb terhekkel akarják sujtani a szőlőgazdaságot!
Az összes mezőgazdasági kamarák már kézhez kapták a most elkészült...
Kitüntetett iparos Kitüntetett iparos
Vikár Béla szabóiparost – a budapesti szabóiparosok hitel- és...
Neuring hadügyminiszter Neuring hadügyminiszter
Neuring, a szász hadügyminiszter, akit a drezdai spartacusok, mikor a...
Ostrom az új útlevelekért, amelyeken nincs feltüntetve a vallás Ostrom az új útlevelekért, amelyeken nincs feltüntetve a vallás
Érdekes szenzációja van néhány nap óta a főkapitányság...
Rövidek Rövidek
Annakidején nagy feltűnést keltett s a sajtón kívül a parlamentet...
Világlázadás Világlázadás
Nemrég olvastam egy amerikai tanulmányt arról az ipari forradalomról,...
Duffek József pörujítása Duffek József pörujítása
Emlékezetes még az a rablógyilkosság, amely most két esztendeje...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98