Dtum
Login with Facebookk
1909 | Szeptember

Villamos vasut Debrecenben

Debrecen város törvényhatósága már régebben elhatározta, hogy gőzerőre berendezett helyi vasutját, mely a Debreceni helyi vasut rt. tulajdona, villamos vasuttá alakittatja át. Evégből a városi tanács tárgyalást inditott meg a részvénytársasággal, hogy mily feltételekkel volna hajlandó kiépiteni a villamos vasutat, mivel a helyi vasut koncessziója még harminckét évig szól.

A város és a részvénytársaság között egy szerződés jött létre, mely szerint Debrecen város ellenértékül azért, amiért  a társaság másfél millió korona értéket képviselő helyi vasutat beszünteti s helyébe saját költségén kiépiti a villamos vasutat, tiz éven át évenként negyvenezer koronát fizet a részvénytársaságnak.


Viszont a társaság a vasuti állomástól a nagyerdőig terjedő utvonalon, továbbá a Hatvan-, Csapó- és Kossuth-utcákon villamos vasutjáratot létesit öt percenkénti közlekedéssel.


A város a villamos vasutnak hatvan esztendőre szóló koncessziót ad, aminek lejártával a vasut és minden berendezése a város tulajdonába megy át egészen ingyen. A szerződésben biztositva van a város ama joga is, hogy a vasutat – bizonyos feltételek mellett – előbb is megválthatja.

 

A szerződés-tervezetet a törvényhatósági bizottság közgyülése és a részvénytársaság közgyülése elfogadta, és igy a részvénytársaság egy éven belül kiépiti a villamos vasutat.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Koncesszió
Szabóné Fricska Anna

A koncesszió eredeti jelentése: engedmény, kedvezmény; engedélyezés.

Közgazdasági értelemben a koncesszió olyan szerződés, amikor köztulajdonban lévő területet vagy üzemet meghatározott feltételek mellett és meghatározott időre bérbe adnak.

 

A szerződésben rögzítik a bérbe vevő személyét (vállalat, vállalatok csoportja, állam), a használati jogot, a bérlet időtartamát, a bérleti díjat vagy részesedési formát, a felhasználó állagmegóvási kötelezettségét, a szerződésre érvényes jogokat, a megújítás feltételeit és egyéb kikötéseket.

 

Koncessziós szerződéseket leggyakrabban állam köt vállalatokkal, másik állammal.

 


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A debreczeni vasútállomás Debreczen, a nagyerdei indóház
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98