Körülbelül 3 héttel ezelőtt egy nagyobb társaságban ismét szóba került a fönt említett franczia uszó mutatványa s egy angol uszó is, ki a londoni bridge-ről a Themsébe ugrott s minden baj nélkül a partra uszott, ekkor ajánlottam a fogadást, hogy Budapest legmagasabb hídjáról összekötött kezekkel beugrottam a Dunába s minden segítség nélkül ki is uszom onnét.

A fogadást megkötöttük s a végrehajtását, közbejött akadályok miatt, augusztus 25-re tüztük ki.
25-én délben pár ismerősöm kiséretében megjelentünk az ujpesti vasuti hidon s annak szigeti oldalán a második és harmadik pillér között a korlátra ülve hátra kötötték kezeimet. Ezek a pillanatok a legborzasztóbbak. Kb.4 emelet magasságból néztem le a Duna tükrére. A nagy mélység láttára pillanatnyira elszédültem. Ezután – már segítséggel – leléptem a híd párkányára, a honnét egy utolsó lélegzetvétellel leléptem – a semmibe.

Ugrásom előtt eltökélt szándékom volt, hogy az utolsó pillanatig gondolkodni fogok; azonban ez csak szándék maradt, mert az óriási sebességtől keletkezett légnyomástól a fél uton elkábultam s csak a vízben tértem magamhoz. A Duna medre, tekintve a nagy apadást alig 3-3 1/2 méter mély volt s a fenekére való érkezésemnél még kb. térdig fordultam a puha homokba.

Vízbe érésem pillanatától csak a nézőktől hallottam, hogy óriási dörejjel a víz kb. emeletmagasságnyira csapódott fel. Én mindezekről semmit sem tudtam, csak később midőn a felszínre jöttem éreztem hogy a vízbe esésem pillanatában keletkezett óriási nyomás folytán a fogaim oly erővel szorultak össze, hogy egyik fogamat leharaptam. Az ugrás ily módon szerencsésen sikerült, a kiuszás már csak gyerekjáték volt.
A víz folyása kb. 100-150 méternyire vitt le a hídtól.

Kiváló tisztelettel Kankovszky Arthur s. k.