


Tatár Anita
2010|02|11
Az 1936- os berlini olimpiáról nehéz úgy írni, hogy valami újat mondhasson...
2010|02|07
Kellemesen hideg éjszaka volt, felhő egy szál se. Néztem a csillagokat és próbáltam...
2010|01|10
Nem akartam én erről írni addig, amíg meg nem bizonyosodom róla, hogy most volt...

A közel mult napokban a Rajna melletti Mühlhem vasuti állomáson rémes szerencsétlenség történt. Szabadságolt német katonákkal telerakott külön katonai vonat futott be az állomásra, a hadfiak tréfás jó kedvétől hangos...

Az a borzalmas katasztrófa, melye a szatmármegyei Ököritó község lakosságát sujtotta, felejthetetlen gyászt hozott az egész országra. Azt a háromszáznál is több halott, a magyar nemzet halottai, mert egy egész kis...

Nemcsak kötelesség, hanem becsületszámba is ment egy kicsit a rendőrség számára, hogy a kőbányai templom betörőjét elfogja. A jámbor hívők borzongással gondoltak rá, hogy akad egy vakmerő tolvaj, a ki az isten házába...

Ismeretes, hogy az osztrák politikai irányzata az utóbbi évek óta teljesen az időközben elhalt Lueger Károly hatása alatt állott. Az ő egyénisége, gondolkozása és temperamentuma kifejezésre jutott a Lajtán-tuliak...

Nagy érdeklődés mellett folyt le a thorni hadbíróság előtt Pfeil János gróf, porosz kapitány bünperének tárgyalása. A per története röviden a következő: Pfeil gróf nőül vette Heim berlini milliomos leányát. A fiatal,...

Bulvár
Bulvár
Bulvár
Bulvár
Bulvár
Bulvár
Bulvár
Bulvár
Bulvár