Dtum
Login with Facebookk
2
VEZÉRCIKK
Gróf Serényi miniszter fogadja a királyt
Gróf Serényi Béla fölmivelésügyi miniszter közelebb kijelentette, hogy tekintettel úgy a belső, mint a külföldi, közelebbről az osztrák piaczi viszonyokra s arra, hogy a természetes föltételek nálunk sokkal nagyobb arányú mezőgazdasági termelést tesznek lehetővé, általában legsürgősebb...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szabóné Fricska Anna
Trianonról én 35 éve beszélek, ha nem is nap nap után, folyamatosan. A gyerekek...
2009|10|04
Válságban vagyunk. Gazdaságiban és erkölcsiben. Évek óta.
Ha...
Újraindulunk.
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...
Az Agrár- és Járadékbank pénztárcsarnoka
A budapesti nagyobb pénzintézetek már majdnem mind közzétették 1909. évi mérlegeiket, amelyek szinte kivétel nélkül jobb eredményről számolnak be, mint az előző évben. A kamatviszonyok a mult évben nem voltak ugyan...
Darányi Ignácz
A nagybirtok urai a közelgő választási hadjáratra való tekintettel szintén jónak látták, hogy hangot adjanak. A társaságban, mely a programot adta, különböző politikai pártállású uriemberek verődnek össze –...
Hieronymi kereskedelmi miniszter Técsőn
Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter leiratban arról értesítette a kereskedelmi és iparkamarákat, hogy pártolóan közbenjárt a pénzügyminiszternél az új adótörvények életbelépése és reviziója érdekében. Minthogy...
Ruszkabánya
Szakkörökben nagy feltünést keltett Schfarzik Ferenc müegyetemi tanárnak a Földtani társulat márc. 3-iki ülésén tartott előadása, melynek kapcsán a legujabb hazai szénkutatások eredményeiről számolt be. Az előadó...
Tomest üveggyár
A béli üveggyárat közel tizéves pihenő után tavaly ismét üzembe helyezték, de az üzlet annyira gyengén ment, hogy a vállalat még munkásait sem tudta pontosan fizetni és a munkások bérköveteléseinek kielégitésére...
A gulya
Szarvasmarhatenyésztésünk bátran mondható, hogy minőségileg ma már elsőrendű. Sajnos azonban, ezt csak az uradalmakról, néhány nagyobb birtokosról mondhatjuk el. A nagy tömeg, a kisgazdák tenyésztése az, mely igen...
Baromfietetés
1. Angliában a tyúkoknak időnként egy-egy kiskanálnyi finomra tört paprikát kevernek a takarmánya közé, a minek természetesen igen izgató hatása van. 2. A barnára pörkölt árpát forrázzuk le s azután adjuk az árpát...
Cikk-ajánló
Képviselőház előtt az adótörvénytervezet Képviselőház előtt az adótörvénytervezet
A képviselőház hozzáfogott az új adótörvényjavaslatok tárgyalásához....
A gyáriparosok és a gazdák az adóreformról A gyáriparosok és a gazdák az adóreformról
A Magyar gyáriparosok országos szövetségének nagyválasztmánya január...
A dunai hajózás fellendülése A dunai hajózás fellendülése
A dunai hajózás a mult esztendőben igen mostoha helyzetben volt, mert...
Az őszi szántásról Az őszi szántásról
Manapság a gőzekeüzem és motoros talajmivelők korszakában azt kell...
A Salgótarjáni kőszénbánya rt. részvénykibocsátása A Salgótarjáni kőszénbánya rt. részvénykibocsátása
A Salgótarjáni kőszénbánya rt. alaptőkéjét utolsó izben 1907. január...
A Dunagőzhajózási társaság kívánalma A Dunagőzhajózási társaság kívánalma
A Dunagőzhajózási társaság bejelentette Kossuth Ferencz...
A gazdasági különválás hullámverése A gazdasági különválás hullámverése
Gazdasági konjunkturákkal foglalkozni gyakran élvezetes, de minden...
Ipari és pénzügyi kishírek Ipari és pénzügyi kishírek
Az Adria magyar tengerhajós társaság és az Osztrák Lloyd...
Az Agrária magyar gépforgalmi rt. közgyűlése Az Agrária magyar gépforgalmi rt. közgyűlése
Az Agrária magyar gépforgalmi rt. márcz. 17-én tartotta harmadik...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98