Dtum
Login with Facebookk
1910 | December

Röntgen-fényképezés a fogászatban

A tudományok haladtával mindinkább megszaporodnak azok a technikai eszközök, a melyek nemcsak a szorosan vett mindennapi életre vonatkoznak, hanem az egészség ápolása, illetőleg a betegségek leküzdése szempontjából állanak rendelkezésünkre. Hogy a Röntgen-sugarak, valamint a Röntgen-fényképező készülékek az orvosi gyakorlat csaknem minden ágazatában kiváló szolgálatot tesznek, már nem uj dolog.

Arról is volt alkalmunk beszámolni, hogy ujabban már a fogászat terén is használják a Röntgen-fényképező gépet annak megállapitása végett, hogy hol, merre van a baj fészke, mi idézi elő a kóros állapotot, a fogfájdalmat, végül, hogy a fogorvosi beavatkozás minő eredménynyel jár, minő a gyógyfolyamat és valjon a kezelés helyes volt-e, vagy pedig nem? Most alkalmunk kinálkozott a fogászati Röntgen fényképező gépet ábrázoló képünket kiegésziteni nehány igen sikerült érdekes „kóreset” felvétellel.

Fogakat mutatunk be, még pedig ugy és akként, a mint a Röntgen-fényképező gépje a fényérzékeny lemezen megörökítette. Valóban rendkívül érdekes ez a képsorozat, a mely megismertet bennünket a fogbetegségekkel, még pedig akkép, a mint azok bizonyos elváltozásokat idéznek elő a beteg fog környékén. Igen jól látjuk például a beteg foggyökeret, látjuk az elgenyesedést, a genycsatornákat, genytömlőt, a fejlődés közben elrekedt tejfogat, a rendetlenül nőtt és eltolódott fogakat.

Az ekképpen nyert fényképfelvételek tehát, a mint látjuk, nemcsak érdekesek, hanem tanulságosak és nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy az ugynevezett kóreseteket az orvos jól meg- és felismervén a gyógykezelést sikerrel alkalmazhassa. Ha összehasonlitásokat akarunk tenni a régebbi fogorvosi gyakorlat és a mai között, ugy azt mondhatjuk, hogy a Röntgen-fényképező gép használata valóságos mérföldjelző a modern fogászati gyakorlat terén.

Annyi bizonyos, hogy ezek után azok a bizonyos fogorvosi tévedések, a melyek nem is oly ritkán fordulnak elő, ki lesznek zárva. Ennek az állitásnak igazolására vonatkoznak a fényképsorozatban bemutatott kóresetek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Röntgen-sugarak a fogászatban A foggyökér és a fog környékét alkotó csont gennyesedése A tejfog nem fejlődött ki rendesen, a mellette nőtt fogak pedig eltolódtak.
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98