A jelen korszakot méltán lehet a központosítás korszakának nevezni. Az állami, társadalmi és magánéletben erre nem egy példára akadhatunk, ha tudniillik jól megfigyeljük a berendezkedéseket. Ez alkalommal azonban inkább csak a szorosan vett mindennapi élet megnyilatkozására kivántuk vonatkoztatni a központosítás elvét, ugy értvén ezt, hogy pl. a vizvezeték elrendezése, a vizszállitás ugyancsak egy központból kiinduló rendszer alapján történik, ugyanigy vagyunk a légszeszszel, ujabban az épületekben elhelyezett lakások fütésénél is a központosítás érvényesül.

A villamos világitás, általában a villamos erő szétosztása, szállitása, a mint azt jól tudjuk, szintén a központi rendszeren alapszik. Viszont azonban nem lehet tagadni, hogy ez a „központositott” rendszer akárhol és bármikor nem alkalmazható, akár azért, mert a távolság miatt nehéz a vezetékek elhelyezése, akár pedig azért, mert a távolság miatt igen nagy költségek merülnének fel. A világitás pl. maga is olyan napi szükséglet, a melyet nem lehet bárhol központi rendszer alapján megoldani.

Gondoljuk csak meg, hogy akárhová nem lehet a világitógázt (értve ezalatt a légszeszt) elvezetni, mert a költségek aránytalan nagyok. Már pedig világitásra okvetlenül szükség van, ha sokba, ha kevésbe kerül. Ujabban, a mint azt a mindennapi életből igen jól tudjuk, az aczetilen, majd az olajgázzal próbálkoznak több-kevesebb sikerrel. Ámde ennél a rendszernél is szükség van egy megfelelő telepre, a melyre mindig nagyon kell vigyázni, nehogy veszedelmet, bajt idézzen elő. Az ugynevezett gázvilágitást ezek a módszerek nem tudják kellően pótolni. Arra volt tehát szükség, hogy a világitásra alkalmas anyagot aránylag kisebb tartályokban szállitani lehessen, még pedig komolyabb veszély nélkül.

Igy jöttek rá arra a gondolatra, hogy a világitógázt valamikép cseppfolyóvá kell tenni. Olvsóink kétségtelenül láttak már hatalmas aczélpalaczkokat, a melyek erősen le vannak zárva, illetőleg forrasztva. Ezekben szállitják a komprimált szénsavat, hogy vizbe, italneműekbe stb. bepréseljék. A szénsav itt cseppfolyós, de csak bizonyos nyomás alatt marad ilyen, azontul már, a mint a nyomás enyhült, hirtelen kitágul, illetőleg légnemüvé változik. Elindulva ezen a tapasztaton, kezdték Augsburgban egy ottani mérnök kisérletei alapján a cseppfolyositott világitógázt késziteni.

Ez meglehetős nehezen ment. Ugyanis a világitógáz nem egységes összetételü légnemű anyag, hanem soknemű gáznemű anyagok összetételéből áll. Már most a különböző gáznemű anyagok mind különféle nyomás és hőfok alatt változtatják az alakjukat, vagyis válnak cseppfolyósakká és ugyancsak különböző nyomásenyhülés mellett kapják vissza előbbi légnemű formájukat. Hosszas kisérletezés után azonban mégis sikerült a világitógáz cseppfolyóvá tétele. Az igy keletkezett gázt „kékgáz”-nak szokás nevezni. Tulajdonságainál nagyon alkalmas arra, hogy az épületeknek, lakásoknak világitógázzal való ellátásának kérdését megoldja, már a mennyiben akár fizikai, akár pénzügyi okoknál nem lehet közvetlen összeköttetést kapni valamely központi gázteleppel.